Akit többen olvasnak, mint Harry Pottert

Danielle Steel, írónő
Danielle Steel
Vágólapra másolva!
Az 1947. augusztus 14-én született Danielle Steel minden idők negyedik legolvasottabb szerzője: könyveiből körülbelül 800 millió példány kelt el világszerte (Agatha Christie, William Shakespeare és a 723 szirupos regénnyel világcsúcstartó Barbara Cartland előzi meg). A ma is élő szerzők közül egyenesen ő a legkeresettebb, az ő műveiből adták el a legtöbbet. A ma 70 éves írónőnek ráadásul az élete is bővelkedik regénybe illő fordulatokban.
Vágólapra másolva!

A Kaliforniában élő Danielle Steel romantikus regényeit a kritika soha nem ismerte el, az olvasók viszont ettől függetlenül

imádják a műveit. Minden egyes megjelent könyve bestseller lett,

és ami igazán nagy szónak számít, nemcsak a puhakötésű, hanem a keményborítású kiadások is.

Az írónő általában több könyvet ad ki évente: párhuzamosan dolgozik rajtuk, előfordul, hogy egyszerre öt projekttel zsonglőrködik.

Történetvezetésében általában ugyanazt a receptet követi. Regényeinek hősei túlnyomórészt gazdag családok tagjai, akiknek kiváltságosnak tűnhet az élete, mígnem abban beáll valamiféle válság:

börtönbüntetés, bűnözés, zsarolás vagy öngyilkosság

vet árnyékot a sorsukra.

Danielle Steel műveit

69 országban adták ki és 43 nyelvre fordították le,

22-ből pedig TV-adaptáció is készült, kettőt Golden Globe-ra is jelöltek. Talán kevésbé közismert, de az írónő nevéhez gyerekkönyvek és versek is fűződnek, és munkásságához szervesen hozzátartozik a jótékonyság.

Danielle Steel 2005-ben egy jótékonysági rendezvényen Forrás: AFP/2005 Getty Images/Thos Robinson

Saját élete is regénybe illik

A New Yorkban Danielle Fernandes Dominique Schuelein-Steel néven született írónő a saját életéből is bőven meríthetett, amikor kalandos fordulatokat próbált kiötölni a regényeihez. Édesapja a Löwenbrau-sörmárka tulajdonosainak leszármazottja, édesanyja pedig, aki Portugáliában született, egy diplomata lánya volt. A kis Danielle Franciaországban töltötte gyerekkora túlnyomó részét, és

eredetileg apácának készült.

Azonban szülei révén inkább a híresek és gazdagok fényűző életébe került bele, kevésbé a kolostorok világába. Szülei válása után a lányt az édesapja nevelte, New Yorkban illetve Európa különböző pontjain is éltek.

Danielle Steel már 18 évesen férjhez ment egy félig francia, félig amerikai bankárhoz. Elkezdett egyetemre járni, és ezzel egyidejűleg fogott regényírásba is. Első kéziratát 19 évesen fejezte be, amikor első kislánya is született.

Hazafelé című első regényében, amely 1972-ben jelent meg, már szerepeltek azok a motívumok, amelyek későbbi írásaiban is visszaköszöntek. Azonban Steel írónővé válásával együtt a magánéletében is fontos változások történtek: miközben éppen egy elítélttel készített interjút a börtönben, megismerkedett a szintén ott raboskodó fegyenccel, Danny Zugelderrel. Elvált, és szabadulása után összeköltözött a férfival, aki ezek után még egyszer visszakerült a börtönbe:

rablásért és nemi erőszakért ítélték el.

Danielle Steel és Danny Zugelder a börtön kantinjában házasodtak össze. Ugyan 1978-ban elváltak, de valószínűleg ez a kapcsolat inspirálta az írónőnek azt a két regényét, a Megváltó szerelmet és az Erőszakkal vádolvá-t, amelyeknek a világhírt köszönheti.

Egy nappal azután, hogy hivatalosan is kimondták a válást, Steel hozzáment a korábban kábítószer-függőséggel küzdő, szintén börtönviselt William George Toth-hoz, akitől akkor már több mint nyolchónapos terhes volt. De viszonyuk éppen attól romlott meg, hogy az írónő The Promise (magyarul: Az igaz szerelem) című regénye nagy sikert aratott, és Steel San Francisco legfelsőbb köreiben kezdett forgolódni, miközben Toth kiszorult ebből a társaságból. 1981 márciusában el is váltak.

Danielle Steel negyedszer is férjhez ment, ezúttal John Traina borászhoz, aki felesége előző házasságából született fiát, Nicket is nevére vette.

A párnak még további öt gyereke született.


Steel karrierjében is ez volt a legnagyobb fellendülés időszaka: szinte állandó volt a jelenléte a New York Times bestseller-listáján. Egyik műve

381 egymást követő héten át szerepelt a listán, amire soha nem volt korábban példa,

és Danielle Steel a Guinness Rekordok Könyvé-be is bekerült ezzel.

Ekkoriban indította útjára többek között a gyerekeknek szóló Max & Martha-sorozatot, amelyet aztán a Freddie-sorozat követett. Mindkettő azzal a céllal íródott, hogy a gyerekeknek valós élethelyzetekben nyújtson segítséget, mint például a testvér érkezésekor, az első napon az új iskolában, az orvosi rendelőben, és így tovább.

Danielle Steel Forrás: AFP/2005 Getty Images/Thos Robinson

Steel idillinek tűnő életében sok volt a szomorúság is – őszintén írt például vetéléséről. 1993-ban is tragikus események láncolata indult útjára az írónő magánéletében: hiába perelt be egy írót, aki nyilvánosságra akarta hozni Nick fia adoptálásának részleteit, a bíró úgy határozott, hogy

Steel fiának örökbefogadására az édesanya ismertsége miatt nem vonatkozik a titkosítás.

Így a könyv napvilágot láthatott.

Pedig Danielle Steel nem véletlenül akarta minden eszközzel megóvni a fiát: Nicholas Traina, a Link 80 és a Knowledge nevű San Franciscó-i punkzenekarok frontembere 1997-ben,

morfium-túladagolásban meghalt.

Édesanyja nemcsak a Hullócsillagom című könyvvel állított neki emléket, hanem egy alapítványt is létrehozott, és a kötetből befolyt minden jövedelmét arra fordította, hogy mentálisan sérült vagy rossz körülmények között nevelkedett gyerekeket támogasson.

Időközben az írónő negyedik házassága is véget ért, de ezután Danielle Steel ismét férjhez ment. Ötödik férjével, Thomas James Perkins pénzügyi beruházóval csak két évig éltek házasságban, de 1998-as regénye, A klón és én az ő kapcsolatuk ihletésére született. Érdekesség, hogy később maga Perkins is írt egy regényt, amelyet volt feleségének ajánlott.

2003-ban Steel a művészet más ágazataival is kapcsolatba került: galériát nyitott, ahol feltörekvő fiatal, kortárs művészek festményeit és szobrait állítják ki. A kultúra támogatásáért az írónőt ki is tüntette a francia állam, de jótékonysági tevékenységéért is számos díjat ítéltek már meg neki. Azt pedig a kritikai elismerés hiánya ellenére hangsúlyozzák írásainak elemzői, hogy Steel a regényeiben sem kerüli a komoly témákat:

vérfertőzés, háborús témák és a holokauszt is megjelennek a műveiben.

Sőt, idővel a jellemei is fejlődtek: legutóbbi regényeiben már

sokkal erősebb, önállóbb nőalakok tűnnek fel,

és a cselekményszálak is változatosabban variálódnak.

Danielle Steel bizonyos értelemben folyamatosan tartja a kapcsolatot szép számú rajongójával. Két hivatalos oldala is van, ahol rendszeresen jelennek meg bejegyzései: az egyiken havonta, a másikon szinte hetente ír leveleket az olvasóinak, és lehet tudni, hogy már 2018-ra is több könyvmegjelenést időzített.