Több mint 6 millió forintért kelhet el egy Beatles-kotta

Fara00301 Sixties Anni Sessanta Fotografia Annees 1960 - Annees 60 - Annees soixante Italie Italien Italienne Italiens Italiennes Novecento Musicista Ritratto Musique 20 20e 20eme XX XXe XXeme siecle Milan SINGER 20 20th XX XXth century Photographie Farab
A The Beatles 1965-ben
Vágólapra másolva!
Húszezer fontért, azaz 6,6 millió forintért kelhet el a The Beatles Eleanor Rigby című számának eredeti, kézzel írt kottája egy szeptemberi aukción. Szenzációnak számít, hogy a kotta mellett az árverésen a tételek között szerepelnek a dallal halhatatlanná tett nő sírjának létezését igazoló dokumentumok is.
Vágólapra másolva!

"Mindkét tétel fantasztikus, egyedülálló és óriási történelmi jelentőséggel bír, az pedig, hogy épp egyszerre bukkannak fel egy aukción,

- mondta Paul Fairweather, a szeptember 11-re meghirdetett warringtoni aukciót bonyolító Omega Auctions munkatársa, hozzátéve, hogy feltehetőleg

ádáz licitharc fog kibontakozni a tárgyakért.

A ceruzával írt kottát, amelynek leütési árát 20 ezer fontra becsülik, a The Beatles néhai producere, George Martin vetette papírra, és az övé mellett Paul McCartney aláírása is szerepel rajta. A dokumentumon lévő jegyzetek azt részletezik, hogy a dalt a londoni Abbey Road-on lévő stúdióban kell rögzíteni, valamint, hogy négy hegedű, két mélyhegedű és két cselló kell az előadásához.

Az aukción azonban nem ez lesz az egyetlen tétel, amely a The Beatles klasszikusához kapcsolódik, és esetleg hozzájárulhat a rejtély megoldásához, hogy

ki is lehetett valójában a dalban szereplő, titokzatos Eleanor Rigby

- vagy éppen ellenkezőleg, csak még jobban eltávolíthatja a megoldástól a találgatókat.

A The Beatles 1965-ben Forrás: ©Farabola/Leemage

Az 1966-ban megjelent számmal kapcsolatban ugyanis Paul McCartney azt mondta, hogy az 1965-ös Help! című film szereplője, Eleanor Bron, valamint egy Rigby nevű borkereskedés ihlette a dal címét.
Az 1980-as években azonban kiderült, hogy

van egy sírkő a Liverpoolhoz közeli Woolton egyik templomkertjében, amelyen az Eleanor Rigby név áll.

McCartney és John Lennon ebben a kertben találkozott először 1957-ben. A két Beatle később elárulta, hogy gyakran vágták le az utat a templomhoz tartozó földeken keresztül.

A sírfelirat szerint Eleanor Rigby 1939-ben halt meg, 44 évesen.

A szeptemberi aukción az Eleanor Rigby sírhelyéhez tartozó dokumentumokat egy tételként kínálják majd eladásra egy 1899-es miniatűr bibliával, amelyben az Elenor Rigby név szerepel. A tétel leütési árát ötezer fontra becsülik.

Paul McCartney ettől függetlenül a mai napig kitart az általa elmondott történet mellett. 2008-ban is azt nyilatkozta, hogy

aki az ő agyában született meg. "Ha valaki pénzt akar költeni egy dokumentum megvásárlására, hogy bizonyítsa egy kitalált karakter létezését, akkor tegyen úgy" - tette hozzá akkoriban a zenész.