Meghalt Thomas Meehan, az Annie, a Hajlakk és a Producerek írója

2017.08.23. 12:58

88 éves korában, New Yorkban halt meg a háromszoros Tony-díjas író, akinek többek között az Annie című Broadway-musical fűződik a nevéhez.

  

Thomas Meehan 2014-benForrás: AFP/2014 Getty Images/Andrew Toth

Thomas Meehan már hónapok óta betegeskedett, nemrég egy műtéten is átesett. Keddre virradóra, manhattani otthonában halt meg - mondta el barátja és munkatársa, Martin Charnin.

Óriási veszteség ez nemcsak szakmailag, hanem emberileg is mindannyiunknak. Az ötvenes évek óta ismertük egymást, és közeli barátok voltunk" - fűzte hozzá Charnin.

Meehan írta három olyan darab szövegkönyvét is, amely több mint 2000 előadást ért meg a Broadwayn.

Az Annie című musicalt 2377-szer játszották, a Producerek-et, amelyet Mel Brooksszal írt, 2502-szer, a Hajlakk-ot pedig, amelyet Mark O'Donnell-lel jegyzett, 2642-szer adták elő.

"Olyan történeteket írtam, amelyek nagyon komolyak és komorak, igyekeztem elkapni William Faulkner stílusát. Viszont a pályafutásom alatt valahányszor csináltam valami komolyat, az nem volt jó, ám ha megpróbáltam vicces lenni, az bejött" - mondta az író 1999-ben a The Observer című lapnak.

A közösségi médiában számos híresség, köztük a Hamilton alkotója, Lin-Manuel Miranda rótta le tiszteletét az elhunyt író,

„a szakmában a legjobbak egyike”

előtt.

Meehan további munkái között van Az ifjú Frankenstein, a Cry-Baby, az Elf, a Chaplin és a Rocky is, amelyen Sylvester Stallonéval dolgozott együtt.

Számos filmforgatókönyvet is írt, köztük a Lenni vagy nem lenni, a Varázslatos karácsony és az Űrgolyhók című filmek szkriptjét, de 2014-ben az Annie és 2005-ben a Producerek filmváltozata is az ő munkái nyomán készült el.