Icona Pop: Végre elmeséljük, hogy mi történt

2017.08.27. 17:58

Aino Jawo és Caroline Hjelt véletlenül találkoztak házibuliban, 2009 februárjában, és rögtön rájöttek, hogy megvan közöttük az összhang, azonnal dalírásba fogtak, és megalakították az Icona Pop duót. Három évvel később meg akkorát robbantottak az I Love It című dalukkal, hogy a Rolling Stone-tól kezdve a The Guardian-ig mindenki a mennyekbe emelte őket. Rögtön végig is turnézták a bolygót, még hazánkba is eljutottak - a VOLT Fesztiválra. Ezúttal a nyár és fesztiválszezon-záró Strandon jártak, a buli előtt beszélgettünk velük a Balatonnál.

Idén először a Girls Girls című számotokkal bújtak elő a stúdióból - méghozzá nem is olyan régen, alig két hónapja. 

Aino Jawo: A klip mondanivalója nagyon egyszerű: rettentő fontosnak tartjuk hangsúlyozni mennyire hálásak vagyunk azért, hogy nőként is azt csinálhatjuk, amit csak szeretnénk anélkül, hogy bárki is bírálna érte. Időnként nyilván éri kritika az embert, van ilyen, de ez nem jelenti azt, hogy korlátoznának. Fontos volt az is, hogy a rajongóinkkal együtt fejezhessük ezt ki. Ezért azt kértük tőlük, hogy küldjenek egy-egy képet, szelfit az új kliphez és hát rengeteget érkezett. Jó dolog volt megélni ezt és együtt létrehozni valamit a rajongóinkkal.

Fontos az, hogy legyen üzenete a videóklipeknek, vagy a daloknak?

Caroline Hjelt: Természetesen igen. Ahogyan az is egy üzenet, hogy a lányok csak jól akarják érezni magukat mindenféle kötöttség nélkül. Számunkra fontos, hogy a dalokat köthessük valamihez, ami fontos számunkra - legyen az szerelem, politika, vagy bármi.

Van, hogy akár rá is görcsölnek arra, hogy legyen valami mondanivaló?

Aino: Nem, ez csak úgy jön magától. Teljesen természetesen.

Szóval nem úgy megy, hogy születik egy remek dal, de aztán valamiért önmagában kevésnek érzik, és így muszáj beletenni valami patetikusat is?

Aino: Jaj, dehogyis! (Nevetnek.) Általában a dalírás közben születik meg az üzenet.

Caroline: Meg azért nehéz üzenet nélkül dalt írni. Hiszen, ha csak arról írnánk, hogy semmi nem érdekel, csak csapjunk valami baromi jó bulit, még az is egyfajta üzenet. Nehéz lehet olyan dolgot létrehozni, amely tényleg az égvilágon semmit nem jelent.

Aino: Sőt, az emberek általában megtalálják a saját életükre vonatkozó üzeneteket egy-egy dalban, nem kell nekünk külön ráerősíteni erre.

Icona Pop

Fotó: Rockstar Photographers

Ha nem tévedek, úton van egy új lemez. És egy jó ideje úton van már...

Caroline: Ez így van, méghozzá azért, mert nagyon sokat turnéztunk. Ami egyáltalán nem baj, hiszen milyen szerencsés helyzet már az, hogy annyi tennivalónk van, ami miatt alig marad időnk bármire is!

Aino: És nehéz nemet mondani a jó bulikra, nagy koncertekre. Egy ideje viszont már stúdióba vonultunk és van is már jó pár új dalunk. Megmutatnánk szívesen, de egyelőre még nem lehet. Az elmúlt fél évben szinte mindenre nemet mondtunk és csak a dalokra koncentráltunk. Ilyen nem nagyon történt az utóbbi majdnem 9 évben, amióta megalapítottuk a zenekart. Épp itt volt az ideje már.

Ha túl sűrű időszakot él meg az ember, akkor könnyen átsiklik fontos élmények fölött, nehezen lehet mélységében megélni a dolgokat. Hogyan tudják feldolgozni az elmúlt időszak élményeit?

Aino: Pontosan ezért mentünk végre vissza Svédországba és zárkóztunk el szinte teljesen Stockholmban. Csak az érzéseinkre figyeltünk meg a gondolatainkra. Próbáltuk feldolgozni mindazt, amin keresztülmentünk az elmúlt években. Sok nehézséget megéltünk, de egyúttal rengeteg jó dolog is történt velünk. Végre írhattunk ezekről. Kicsit összegeztük azt, hogy mit is jelentett az Icona Pop az elmúlt időszakban, és miről szól most.

Caroline: Más élmény volt otthon lenni a családunkkal, békében és nyugalomban. De nagyon kellett már!

Aino és Carolina az idei Strand Fesztiválon

Fotó: Rockstar Photographers

Hogyan mutatnák be az érkező lemezt?

Aino: Sehogyan.

Tényleg?

Aino: Dehogy, csak hülyéskedtünk. (Nevetnek.)

Caroline: Mondjuk az igaz, hogy nem könnyű beszélni róla úgy, hogy nyakig benne vagy. Nehéz kívülről ránézni és mondani róla valamit kívülállóként, hiszen tulajdonképpen még nem ért véget a folyamat. Az biztos, hogy nagyon személyes, nagyon érzékeny dalok születtek. Közben pedig nagyszerű zenészekkel dolgozhattunk együtt. A dalokban pedig elmeséljük azokat a történeteket, amelyeken keresztülmentünk. Némelyikük két éve esett meg velünk, van olyan, amit csak néhány hónapja éltünk meg. Stílusában pedig változatlanul elektronikus popzenéről van szó. Ezt egészen biztosan állíthatjuk.

Caroline pacsizik a Strand közönségével

Fotó: Rockstar Photographers

Szeretik még az I love it című dalt?

Aino: Én imádom!

Caroline: Ez pont egy olyan dal, ami csak néha történik meg egy zenész életében. Mindig, amikor ezt játszuk olyan mintha felrobbanna a színpad.

Lehetnek őszinték.

Caroline: Azok vagyunk, tényleg!

Aino: Az emberek képtelenek megunni, egyszerűen őrület van, amikor ez megy. Na jó, 10 év múlva talán már nem fog akkorát ütni, de most még nagyon működik, és ez baromi jó!

Caroline: Olyan mintha valami varázslat történne minden alkalommal. És mindezt ráadásul a színpadon megélni. Egészen hihetetlen.