A teljes B32 Galéria a fiatal művészeké

Bajcsi-Nagy Balázs alkotása
Vágólapra másolva!
Az idén 35 éves Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISE) ünnepi kiállítást rendez, szeptember 13-i megnyitóval.
Vágólapra másolva!
Bajcsi-Nagy Balázs alkotása Forrás: FISE

Pályafutása elején, már a diploma megszerzése után sok fiatal alkotó érzi úgy, hogy magukra maradnak az iparművészet, a design világában, nehezebben jutnak információhoz, munkáik nehézkesen találnak utat a közönséghez, esetleg elhalványulnak szakmai kapcsolataik.

Ezeknek a gondoknak a megoldására jött létre a Fiatal Iparművészek Stúdiója,

amely rendszeresen tájékoztatja tagságát a felderített lehetőségekről, pályázatokról, valamint cikkekkel és kiadványokkal is igyekszik a pályakezdőknek nagyobb publicitást biztosítani. Budapesti, Kálmán Imre utcai galériájukban pedig folyamatos bemutatkozási lehetőséget nyújtanak nekik, de ezenfelül további két-három, csoportos, egyesületi kiállítást küldenek vidéki és európai galériákba is.

A stúdiónak jelenleg több mint 300 tagja van. Az ifjú művészek felvételi után, éves díj ellenében lehetnek az egyesület tagjai.

A FISE idén ünnepli 35. születésnapját,

ebből az alkalomból pedig ünnepi kiállítást rendez, amely szeptember 13-án nyílik meg. A kiállítás ideje alatt

izgalmas válogatást láthat a közönség 121 kortárs alkotó alkalmazott művészetéből.

Több művész állít ki a textil-, a ruha-, a design-, a kerámia-, az üveg-, a fotó-, a grafika-, az ötvös- és a belsőépítész-szakosztály képviseletében is.

Hazai tervezők díjnyertes alkotásai mellett a kortárs alkotók legfrissebb munkáit is bemutatják a B32 Galéria teljes, pincétől a padlásig terjedő kiállítóterében.

A kiállítást Németh Juci énekesnő nyitja meg 18 órakor, a vendégeket pedig Mascher Róbert, a FISE elnöke köszönti.