Háy Jánosé az évad legjobb magyar drámája

2017.09.13. 12:14

Háy János A halottember című műve nyerte el az évad legjobb magyar drámájának járó díjat, amelyet a Színházi Dramaturgok Céhe ítél oda évente.

A Színházi Dramaturgok Céhe 1998 óta ítéli oda az évad legjobb drámája díját, amelyet az idén a tagság szavazatai alapján Háy János A halottember című drámája nyert el.

Háy János

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Az elismerést a magyar dráma napján, szeptember 21-én, a Színikritikusok Díja gálaestjének keretében, a Budapest Bábszínházban adja át Szokolai Brigitta, a dramaturg céh elnökségének tagja.
A művet Bérczes László rendező, dramaturg méltatja, aki a drámát elsőként állította színpadra a Szkéné Színházban.

Háy János az előadás ismertetőjében így írt saját művéről: "Amikor írtam, minden olyan vesztésre gondoltam, amikor egy nő elveszíti azt, akivel közös életet tervezett, mert elhagyja, mert félévente jár haza, mert meghal, s neki viszonyulnia kell ehhez a hiányhoz, és gondoltam minden olyan férfira, aki egy ilyen elhagyásból újra vissza akar lépni a múlt valóságába, mintha közben nem telt volna az idő. Gondoltam minden olyan férfira és nőre, aki azt hiszi, gond nélkül tud belelépni a másik ember múltjába, s szinte észrevétlen lesz leölve, ahogyan karácsony böjtje előtt a disznók."

Szintén szeptember 21-én este adják át a Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet a Dramaturg Céh tagsága minden második évben ítél oda  egy-egy kollégájának. Az idén Török Tamara, a Katona József Színház dramaturgja veheti át a gyűrűt Lengyel Annától, az előző díjazottól és Radnai Annamáriától, a dramaturg céh elnökétől.

A Színikritikusok Díja gálaest közreműködője a Momentán Társulat, rendezője Göttinger Pál.