Kihirdették a Margó-díj 10-es listáját

Vágólapra másolva!
Harmadik alkalommal adják át októberben a Margó Irodalmi Fesztiválon a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat, valamint a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját. A kortárs irodalom magyar és külföldi legjavát bemutató Margó Fesztivált idén már tizedszer rendezik meg október 19. és 22. között, könyvvásárral kiegészülve, a CAFe Budapest keretében, a Tesla Budapestben. 
Vágólapra másolva!

2017-ben harmadik alkalommal adják át a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat, amellyel pénzdíj és a Margó Irodalmi Fesztivál partnereinek szakmai támogatása is jár:

a Bookline a nyertes számára kiemelt kereskedelmi és médiatámogatást nyújt, a Balassi Intézet pedig próbafordítást készíttet a legjobb műből, és azt külföldi könyvfesztiválokra juttatja el.

Az első Margó-díjat Totth Benedek, a tavalyit Milbacher Róbert nyerte.

Milbacher Róbert a tavalyi Margó-díjjal Forrás: Margó Irodalmi Fesztivál

A pályázatra idén huszonnégy könyvet neveztek a szerzők és a kiadók, szereplőik között akad

macskává változtatott nyugatos, kelet-magyarországi futballbíró és castingra jelentkező kamaszlány

is. A díjra esélyes tíz kötetet kilenc kiadó jegyzi, és az alkotók között idén két újságíró is van: Pető Péter, akinek első könyve egy játékvezető nézőpontjából mesél a fociról, illetve Szerényi Szabolcs, Éhség című novelláskötetével.

A díjat október 22-én adják át a tizedik Margó Irodalmi Fesztivál utolsó estéjén. Szintén ekkor hirdetik ki a Fővárosi Önkormányzat által biztosított Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját is.

A Margó-díj idei 10-es listája a következő:

  • Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása
  • Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje /Josef M. két halála
  • Pető Péter: Leshatár
  • Storno Milán: Földalatti nyár
  • Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám
  • Szerényi Szabolcs: Éhség
  • Szirmay Ágnes: Szerelemre castingolva - Szappanopera 1.
  • Szöllősi Mátyás: Váltóáram
  • Tóth Kinga: Holdvilágképűek
  • Veres Attila: Odakint sötétebb

A zsűri tagjai idén Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke, Gács Anna, a Szépírók Társasága elnöke, Antal Nikolett és Korpa Tamás, a Fiatal Írók Szövetsége elnökei, Szabó Zsuzsa a Balassi Intézet és a Publishing Hungary képviseletében, valamint Valuska László, a Margó Fesztivál főszervezője. A Margó-díj esetében a nevezett címek között

ugyanolyan feltételekkel mérettetik meg ismert és ismeretlen szerző, fiatal vagy kései kezdő, scifi, betegségpróza és ifjúsági regény is.

„Nagyon örülünk, hogy immáron harmadszorra is sok elsőkötetet kaptunk, amelyek előzsűrizése során

a legjobbat közülük pedig támogatni" - mondta Valuska László.

A Margó-díjjal járó szakmai támogatásnak is köszönhetően a legelső Margó-díjas Holtverseny angol és francia kiadásai nemrégiben jelentek meg, míg

Totth Benedek második könyve az őszi Margó Fesztiválon mutatkozik be.

A fesztivált hetedik éve rendezik meg nyáron, illetve harmadik alkalommal ősszel is, kedvezményes könyvvásárral kiegészülve, idén is a CAFe Budapest keretében, a Bookline és a Főváros támogatásával. Az októberi Margó így már a tizedik lesz, amelyen ötven új kötet és külföldi szerzők is bemutatkoznak október 19. és 22. között a Kazincy utcai Teslában.

Budapest a fiatal tehetségekért program

A Fővárosi Önkormányzat és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. szervezésében megvalósult kezdeményezés elsősorban a különböző művészeti ágak, az irodalom mellett a képző- és az előadóművészet területén kiemelkedő fiatal alkotók és projektek támogatása érdekében jött létre. A Margó-díj mellett szintén a fesztivál utolsó estéjén átadott Budapest a fiatal tehetségekért program különdíjához Budapest Főváros Önkormányzata által biztosított 150 ezer forintos pénzjutalom, valamint egy Budapest élménycsomag is társul. A különdíjat először Papp-Zakor Ilka, tavaly Morsányi Bernadett kapta. A programot a Főváros olyan fiatalok támogatására hívta életre, akik kreatív, innovatív gondolkodásukkal és egyedi hangvételükkel hiánypótlóak Budapest kulturális életében.