Őt választotta Hollywood egyik legnagyobb zeneszerzője

Az éhezők viadala, Jennifer Lawrence, Mockingjay
Vágólapra másolva!
Hollywood egyik legnagyobb zeneszerzője, James Newton Howard döntött: Kincses Fannit választotta ki, hogy budapesti koncertjén előadja Az éhezők viadala betétdalát, amelyet a filmben Jennifer Lawrence énekelt.
Vágólapra másolva!

A Micsoda nő!, Az éhezők viadala, a Sötét lovag és számos további sikerfilm zeneszerzője, James Newton Howard 2017-ben Budapestre is ellátogat első élő koncertturnéja keretében. November 5-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel, szimfonikus zenekarral és kórussal. Koncertjén az elmúlt három évtized hollywoodi filmtermésének legjavából hall majd zenei válogatást a közönség. Több mint száz előadó áll majd a színpadon, a kivetítőkön a megidézett filmek legizgalmasabb részletei illusztrálják a koncertet, és fényshow is utazik a művészekkel.

James Newton Howard Forrás: Bánki Zsolt

A Grammy- és Emmy-díjas, Oscarra jelölt filmzeneszerző legutóbb a Red Sparrow című kémfilm zenéjén dolgozott, amelynek Jennifer Lawrence a főszereplője. Eközben pedig

online énekversenyt hirdetett Európában, és ezáltal magyar énekesek is lehetőséget kaptak, hogy megmérettessék magukat.

James Newton Howard ugyanis azt az énekest kereste, aki az Arénában egy dal erejéig felléphet a turnézó világsztárral.

A választás a 21 éves, csongrádi Kincses Fannira esett:

maga a zeneszerző jelentette be egy videóban, hogy ő adhatja elő Az éhezők viadala eredetileg Jennifer Lawrence-től hallott betétdalát.

Kincses Fanni ezzel a videóval jelentkezett:

"Először kaptam egy e-mailt arról, hogy bekerültem az első ötbe - mondta az eredmény kihirdetése után a győztes. - Nagyon boldog és izgatott voltam, alig vártam, hogy értesítsenek a végső döntésről.

Majd hetekkel később jött az újabb e-mail, amiben gratuláltak, mivel James Newton Howard engem választott ki. Számomra már csak

a tudat, hogy egy ilyen sikeres zeneszerző legalább egyszer látta a videómat, már hihetetlen volt.

De az, hogy a hangom alapján engem választott, hogy énekeljek a Papp László Sportarénában, már szinte szavakba nem önthető. Hatalmas megtiszteltetés, hihetetlen kaland és óriási felelősség."

Kincses Fanni azt is hozzátette, hogy a legnagyobb kihívás számára a szöveg memorizálása, mivel könnyen felcserélhető versszakokból áll a dal, de szorgalmasan készül énektanárával a novemberi koncertre.

James Newton Howard zenéit több mint 120 filmben hallhatták a nézők, szerzeményeit havonta több millióan töltik le az internetről. A The Hanging Tree című dala második helyezést ért el a Billboard Hot 100-as listán.