Bárki szavalhat Arany Jánost a Katonában

Arany János magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja.
János Arany (1817-1882), Arany János magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja.
Vágólapra másolva!
Arany Jánosra emlékeznek meg az Arany-félmaraton című programon, ahol a költő kevésbé ismert arcát mutatják be a Katona József Színházban, október 22-én.
Vágólapra másolva!

Színes programmal és egy csomó előadóval várja a közönséget a Katona József Színház, ahol az Arany-félmaraton című programsorozaton keresztül Arany János kevésbé ismert oldalát mutatják be október 22-én. A három külön részből álló előadás címe, a Halhatatlan halott, Gyulai Pál író, költő és irodalomtörténész egykori, Arany halálára írt gyászbeszédéből származik.

A Katona előadása október 22-én lesz, Arany János halála napján lesz. Az előadásokban érdekes módon nem a nemzeti költő, hanem a tragikus, olykor kétségbeesett,

az öngyilkosság szélére sodródott depressziós ember képe áll majd a középpontban.

Arany János Forrás: AFP - COLLECTION ROGER-VIOLLET / ROGER-VIOLLET

A programon az előadók kitérnek majd a költő és a képzőművészet kapcsolatára is. A megemlékezés alkalmával

elhangzanak a kevésbé ismert Arany-versek és -levelek,

kortársai és utódai írásai is, de hallhatók lesznek majd Liszt Ferenc kései zongoradarabjai is. Az előadások előtt pedig együtt lehet szavalni az előadókkal. A színház számít a nézők aktív részvételére: október 22-én, dél és délután 2 óra között bárki számára elérhető lesz egy rögtönzött pódium a színház előcsarnokában. Itt bárki elmondhat egy vagy több rövid, legfeljebb három perces Arany János-szöveget. A három előadásra egyenként 1000 forintért lehet jegyet váltani, és ha valaki mindegyikre elmenne, kedvezmény is jár.