Nézegessen képekbe öltöztetett műemlékeket - videó

2017.10.14. 09:34

Berlin történelmi épületei színes fényekkel mesélnek. A fényfesztivál keretein belül „megfestett” épületeket még október 15-ig tudják megcsodálni az arra járók. A többieknek itt mutatjuk a lényeget.

Berlinben a hétvégéig tart a fényfesztivál, melyet 2004 óta minden évben megrendeznek október elején. A rendezvényen a sötétség leple alatt különböző színű fények vetítésével hoznak létre egyedi alkotásokat híres épületek falán. Ezen túl pedig a régmúlt korok kiemelkedő festményeit is megidézik a falakon. Idén történt egy kis újítás is: az egyszerű vetítések mellett

3D-s alkotások is megmutatkoznak majd

olyan ismert épületeken, mint a Berlini dóm. Sőt, a szervezők azt is lehetővé tették, hogy civil emberek kerüljenek fel a berlini TV-toronyra. Nem kell hozzá más, csak egy fénykép, amit a helyszínen vetíthető formába hoznak, és az ember már ott is van a tornyon. A világ minden tájáról érkeznek művészek Berlinbe, hogy ideiglenes műalkotásaikat a város leghíresebb épületeire vetítsék. 

A Brandenburgi kapu a fesztivált megelőző vetítéseken, szeptember 29-én 2017-ben.Forrás: AFP/Paul Zinken

Az idei fesztiválon az Alexanderplatz, a Berlini dóm, a Bebelplatz, a Szent Hedwig katedrális és a Bradenburgi kapu falai is különböző történeket mesélnek el a rájuk vetített mozgóképekkel. Az egyik épületről például csillagok zuhannak le, a másikon pedig egy madár mozgolódik. 

A vetítésre használt épületek nagy része műemlék, és ezekre a fesztivál minden napján, este 7-től éjfélig vetítik a video mappingben utazó művészek alkotásait.

Gendarmenmarkt téren álló Konzerthaus 29. Septmeber 2017.Forrás: AFP/Paul Zinken

A tíz napos rendezvény nem csak vetítésekről szól. Mivel az éjszakába nyúlnak a vetítések, a zenét sem hagyják ki a szervezők. A fesztiválon nem csak mutatják az alkotásokat, hanem versenyeztetik is. A döntő helyszíne, pontosabban fala a Berlini dómon lesz. Öt ország tizenegy versenyzője közül kerül ki a győztes, aki 2000 eurót, körülbelül 600 ezer forintot kap az elismerés mellé. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK