Thomas Quasthoff: Sok csodálatos magyar muzsikussal dolgoztam már

2017.10.13. 06:36

Budapesten lép fel triójával pénteken Thomas Quasthoff. A világhírű német basszbariton a Népszavának adott interjúban azt mondta, sok csodálatos magyar muzsikussal és karmesterrel dolgozott már.

"Bármelyik ország büszke lehetne arra a rengeteg nagyszerű művészre, amennyi önöknek van!" - fogalmazott a lap pénteki számában.

A Berlinben élő énekes - aki nemrég tartott mesterkurzust a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - elmondta, az ízlése Stevie Wondertől Schubertig terjed. "Mindig hallgattam dzsesszt, de ha kedvem tartotta, Bartókot is." Sokáig énekelt kórusban, emiatt Kodályhoz is kötődik. Sinatra éppúgy közel áll a szívéhez, mint a romantikus repertoár.

Beszélt arról is, hogy a technikán kívül rendkívül fontos a szenvedély. "Ez egy rengeteg munkát igénylő szakma", és az életforma miatt borzasztóan nehéz életben tartani a barátságokat - fogalmazott. Hozzátette, imád színpadon állni, ez a világ legcsodálatosabb foglalkozása. "Mi lehet szebb, mint boldog emberek előtt állni esténként? Sokkal jobb, mint, mondjuk, államelnöknek lenni."

Az 1959-ben született művész úgynevezett Contergan-áldozat, édesanyja a terhesség alatt a Contergan nevű gyógyszert szedte, amely súlyos rendellenességekhez vezetett a magzatnál. Németországban ma már alig kétezer Contergan-áldozat van életben, többségük állandó segítségre szorul.