Hangfoglaló néven folytatódik a Cseh Tamás Program

2017.10.19. 13:37

Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Programként működik tovább a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás programja.

A Cseh Tamás Programot átnevezték, és Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Programként működik tovább. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) közleményében az áll, hogy Cseh Tamás Programjuk 2014. május 12-én indult, és az azóta eltelt három évben komoly támogatást nyújtott az induló zenekaroknak, a fővárosi és a vidéki kluboknak,

a könnyűzenei örökség megőrzésének, a zenei menedzsment oktatásának, illetve a vidéki tehetségkutatóknak.

A Cseh Tamás Program messze túlnőtte azokat a kereteket és célokat, amelyeket annak idején a Nemzeti Kulturális Alapnál meghatároztak. Az NKA arról írt, hogy már hónapok óta zajlik a szakmai beszélgetés arról, hogy szűkítsék-e a támogatást a program névadójának szellemi, művészi öröksége, illetve egyfajta zenei stílus irányába, vagy pedig nyissák szélesebbre a kapukat és műfajoktól, irányzatoktól függetlenül karolják fel a fiatal tehetségeket.

Cseh Tamás, magyar zeneszerző, énekesForrás: Wikimedia Commons

Az NKA vezetése és a programot működtető kollégium tagjai végül arra a döntésre jutottak, hogy átnevezik a Cseh Tamás Programot.

A jövőben Hangfoglaló Programként viszik tovább a projekteket.

A vezetőség azt szeretné elérni, hogy a névváltás újabb lendületet adjon a támogatási rendszernek, ezen keresztül pedig a hazai könnyűzenének. A 2017. október 6. előtt született pályázatok és programok továbbra is a régi néven futnak tovább. Az új pályázatokat már a Hangfoglaló Program keretében hirdetik meg, amelynek első hivatalos eseményét október 26-án tartják az A38 hajón, ahol kihirdetik az Induló Előadói Alprogram és a Klubtámogató Alprogram nyerteseit.

A hvg.hu a múlt héten arról írt, hogy a Cseh család a névhasználati jogra kötött megállapodás lejártával nem hosszabbítja meg az Emberi Erőforrások Minisztériumával kötött szerződést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK