Som Lajos az utolsó időkig hitt a visszatérésben

Soha nem süt be a nap - Magyar hírességek, akik megjárták a börtönt
Som Lajos
Som Lajos
Vágólapra másolva!
Som Lajos október 30-án, egy hónappal a 70. születésnapja után halt meg. Bár már régen nem lépett színpadra, az utolsó hónapokig bízott a visszatérésben. 
Vágólapra másolva!

Som Lajos október 30-án, hétfőn halt meg. Azt már nagyon régóta lehetett tudni, hogy nincsen rendben, egészségi állapota már évekkel ezelőtt megrendült. Már a Piramis 2006-os dupla koncertjén sem tudott 100 százalékosan ott lenni Révész Sándorékkal a színpadon, helyette Török Ádám Minijéből Paróczai Attila állt be basszusgitározni. Som

csak a koncertek elején és végén jelent meg a színpadon.

Som Lajos egészségi állapotán csak rontott, hogy hat évvel később, 2012-ben kirabolták. Úgy a földre lökték, hogy kifordult a lába, és ezzel a sérüléssel élete végéig bajlódott, emiatt járt bottal az utolsó években. 2017 nyarán éppen ezzel a lábával került kórházba. Azt mondta, hiába szenved évek óta azzal lábával, olyan rossz állapotban még nem volt, mint júliusban:

A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Som Lajos végül segítséggel orvoshoz jutott. Már alig tudott lábra állni. Akkor radikális gyógytornát írtak elő neki, amit állítólag egyedül is tudott végezni, és azt mondta:

Valószínűleg ennek

a végsőkig kitartó reménynek tudható be

az is, hogy Som Lajos 2016 végén visszavette híres Rickenbaker gitárját, amelyet még 2014-ben maga ajándékozott az angyalföldi Rockmúzeumnak másik két gitárja mellett. A Blikknek nem árulta el, hogy pontosan mi a célja a gitárral, de arról sem beszélt, hogy 8 napon belül visszavinné a gitárt a múzeumnak, ahogy arra az általa is aláírt ajándékozási szerződés egyébként kötelezné őt.

Utolsó születésnapján, október elején több barátja, többek között az egykori Piramis-társ, Závodi János is meglátogatta.