Presser Gábor is színpadra lép a Budapest Bárral

Budapest Bár
Budapest Bár
Vágólapra másolva!
November 13-án, hétfőn jelenik meg a Budapest Bár új, tematikus lemeze Budapest – Volume 7. címmel. A lemezbemutatót a MOM Kulturális Központban tartják szintén hétfőn, este 7-kor, és a vendég Presser Gábor lesz.
Vágólapra másolva!

Égig érő mozgólépcső, lépcsőházak, csókok, nők, egy pályaudvar, pesti lányok, kocsmák, taxik, 4-es metró és angol turisták, budapesti mindennapok és éjszakák – mindez egy mai lemezen. Hétfőn jelenik meg a Budapest Bár új, tematikus lemeze Budapest – Volume 7. címmel. A CD-ről az összes szám digitálisan is hozzáférhető lesz. A lemezbemutatót a MOM Kulturális Központban tartják hétfőn, este 7-kor, és a vendég Presser Gábor lesz. A 10 éves Budapest Bár Budapest – Volume 7. című új lemezén az öt zenész kíséretével mind a tizenegy énekes szerepel. A teljes csapat mellett, Farkas Róbert felkérésére

szerzőként és énekesként is közreműködik Presser Gábor.

Az új lemez borítója Forrás: Budapest Bár

Az együttes történetében duplán is jelentős az új album: a hazai könnyűzenei élet ikonjai mellett a Budapest Bár nyolc énekese szerzőként is részt vett a munkában. A Budapest – Volume 7. albumra dalt írt Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián. A lemez a megszokott sokszínűségéről árulkodik, hogy swing, pop, rock, sanzon, kuplé egyaránt szerepel a számok között.

A teljes felállás Forrás: Budapest Bár, Erdélyi Gábor

Az új albumra Presser Gábor is írt új számot. Petri György Sláger című, merengő verséből született egy nóta az öregedésről, melyhez Presser hozzákapcsolta az LGT klasszikus számát, az Embertelen dal-t, ami ezúttal budapest báros hangszerelésben szólal meg. A lemez

utolsó száma

Cseh Tamás - Másik János - Bereményi Géza Budapest című dalának báros verziója lesz, amit a formáció összes férfi énekese ad elő. A hétfői koncerten a Farkas Róbert vezette zenekarral fellép Presser Gábor, Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián. A lemezbemutató része a Budapest Bár 10 év 10 különleges koncert című sorozatának.