Máris rekordot döntött Taylor Swift új albuma

Taylor Swift
Vágólapra másolva!
Taylor Swift rekordott döntött: új albumából 4 nap alatt 1 millió példányt sikerült eladni. A hatodik lemeze, a Reputation állítólag hamarosan elérhető lesz online szolgáltatóknál is.
Vágólapra másolva!

Idén még senki más nem adott el annyi albumot négy nap után, mint Taylor Swift. Az énekesnő hatodik albuma, a Reputation

1,04 millió példányban kelt el az Egyesült Államokban péntek óta

- írta a BBC. Nem ez az első nagy példányszámban eladott lemeze: a Reputation Taylor Swift negyedik olyan albuma az 1989, a Red, és a Speak Now után, amelyből egymillió példány fogyott egyetlen hét leforgása alatt. Swift ezzel a rekorddal maga mögé utasította 2017 eddigi legjobban fogyó lemezét, Ed Sheeran Divide című albumát, amelyből 919 ezer példányt vásároltak márciusi megjelenése hetén.

Taylor Swift a Ready For It? című számának videoklipjében Forrás: Facebook.com/TaylorSwift

2012 óta Taylor Swiften kívül csupán Adele-nek sikerült eladnia egymillió példányt egyetlen albumból hét nap alatt. Korábban mindkét énekesnő visszatartotta albumait az olyan streaming szolgáltatóktól, mint a Spotify és az Apple Music, ami a CD megvásárlására vagy letöltésére késztette a rajongókat. A Reputation azonban állítólag a hét második felétől

már hallgatható a két szolgáltató oldalán.

Valószínűleg Swift nem fogja megelőzni a brit Ed Sheerant a nagy-britanniai eladásokban. Sheeran Divide-jából ugyanis 672 ezer fogyott a szigetországban az első héten. A Reputation-ből pedig „csak” 65 ezer a hétvégén.