Majdnem orvos lett, jövőre pedig az Arénában énekel Emeli Sandé

Emeli Sandé
Emeli Sandé több híres énekesnek is szerzett már dalokat.
Vágólapra másolva!
November 20-tól lehet jegyet venni Emeli Sandé első budapesti koncetjére. Az énekesnő jövő februárban lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. Csupán 11 éves volt, amikor megírta az első dalát, és azóta már olyan hírességeknek is komponált, mint például Rihanna. 
Vágólapra másolva!

Emeli Sandé világhírű skót soul és R&B énekesnő, dalszerző először lép fel Budapesten, a rajongók 2018. február 18-án láthatják a Papp László Budapest Sportarénában. A koncertre november 20-tól lehet jegyet venni.

Emeli Sandé zenei tehetsége hamar megcsillant. Gyermekkora óta zongorázik, énekel, sőt,

11 évesen megírta első dalát is.

Középiskolás korában benevezték egy tehetségkutatóra, amit meg is nyert, és azonnal jobbnál jobb ajánlatokkal bombázták a kiadók. A jó lehetőségeket akkor még visszautasította, hogy inkább a tanulmányaira koncentrálhasson. Az orvosi egyetemet választotta.

Emeli Sandé Forrás: Broadway Event

A dalszerzést, éneklést az egyetem mellett sem hagyta abba: klubokban zongorázott és énekelt. Majd Találkozott a producer-szerző Shahid Khannal, ismertebb nevén Naughty Boyjal, akivel közösen is írtak dalokat. A nagyközönség 2009-ben Chipmunk rapper Diamond Rings című felvételén találkozhatott vele először,

a zeneipar is ekkor figyelt fel rá, szerződést kapott, és úgy döntött, felfüggeszti tanulmányait.

Első önálló dala 2011 augusztusában jelent meg Heaven címmel. Közreműködött Professor Greennel a Read all about it, a Labyrinth zenekarral pedig a Beneath your beatiful című dalban.

Emeli Sandé több híres énekesnek is írt már dalokat Forrás: Broadway Event

A skót énekesnő Our version of events című első önálló lemezével 2012-ben debütált, ami

a legnagyobb példányszámban eladott album lett az Egyesült Királyságban,

olyan híres slágerekkel, mint a Daddy, a My kind of love vagy a Next to me. Ugyanebben az évben fellépett a londoni olimpia nyitó- és záróünnepélyén, és elnyerte első Brit Awards díját is. Néhány évet várni kellett második stúdiólemezére, a 2016-os Long live the Angels-re, amely rögtön a második helyen startolt az Egyesült Királyságban kiadott albumok ranglistáján. 2017-ben ismét őt választották meg a legjobb brit női szóló előadónak, így már négy Brit Awards díj büszke tulajdonosa. A zene ügyéért tett szolgálatai miatt

Erzsébet királyné a Brit Birodalom Rendjének tagja címmel tüntette ki.

Sandé manapság sem csupán lemezeket készít és koncerteken lép fel: írt már dalokat Cher Lloydnak, Alicia Keysnek, Tinie Tempah-nak, Rihannának, Leona Lewisnak és még sok más neves énekesnek.