Zséda énekel, Dés László személyes történeteket mesél

Cotton Club Singers
Cotton Club Singers
Vágólapra másolva!
Harmadik alkalommal szervezik meg a Zsidó Művészeti Napokat Budapesten, azonban most lehet először előre bérletet váltani. Íme egy kis előzetes a kulturális rendezvényről, ezt a három koncertet már biztosan megtartják. 
Vágólapra másolva!

Harmadik alkalommal rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat Budapesten. A nyár eleji eseménysorozat 2018-ban május 28. és június 10. között lesz. A következő három koncertet már meghirdették: Dés László Egy este Esterházy Péterrel, Kováts Krisztina Kintett Álomfejtés és a Cotton Club Singers Páratlan! című fellépése.

Kováts Kriszta megzenésíti Freudtól az Álomfejtést. Forrás: Madhava Kalmar/Madhava Kalmar

Kováts Kriszta Kvintett Álomfejtés című estjén a dalok zenéjét Szirtes Edina Mókus szerezte, dramatikus sorrendbe helyezték, és

álomszínházat hoztak létre.

Vendégük is lesz Farkas Gábriel személyében, aki az éneklés mellett rajzol is majd. Az előadás 2018. június 2-án 19 órakor a Hatszín Teátrumban lesz.

Cotton Club Singers koncertjén népszerű jiddis slágerek lesznek. Forrás: Zsidó Művészeti Napok

A Cotton Club Singers négy éve nem lépett színpadra, a 2018-as nagykoncertjüknek a Páratlan! címet adták. Szűcs Gabi, Kozma Orsi, Fehér Gábor és László Boldizsár mellett Zsédenyi Adrienn is fel fog lépni június 3-án a MOM Kulturális Központban.

Dés László a korábbi években is fellépett a Zsidó Művészeti Napokon. Forrás: Zsidó Művészeti Napok

mindamellett persze a fellépőtársam, nagy író, gondolkodó, a közélet meghatározó, emblematikus alakja” - mondta Dés László. Az Egy este Esterházy Péterrel című estjén fel fog olvasni Esterházy írásaiból, és aztán zenében folytatja azokat, reagál a szövegekre. Dés László mesél majd olyan történeteket is az Óbudai Társaskörben június 7-én, amiket együtt éltek meg. A Zsidó Művészeti Napokon először lehet bérletet venni az első három meghirdetett előadásra.