Ezek itt tízen egymilliárd dollárt érnek

2017.11.23. 14:54

November közepén volt a leghíresebb New York-i aukciósházak megahete. Előzetesen 1,5 milliárd dollárra becsülték az árverésre szánt művészeti alkotások összértékét, de ennek majdnem a duplája jött össze a végén. 

Az előzetes, 1,5 milliárd dolláros becslésekhez képest 2,3 milliárddal zárták a New York-i aukciósházak a november közepi megahetüket. Több száz művészeti alkotást bocsátottak árverésre, és ezek nagy része magánkézből került az aukciósházakhoz. Csak a Christie's aukciósház 479 millió dollárra becsülte a saját árverésein kínált alkotásokat. Azóta kiderült, hogy

jócskán alálőttek ezzel a becsléssel,

mivel ezt az értéket 30 ezer dollár híján egyetlen festménnyel érték el. Leonardo „Férfi Mona Lisa”-ként is emlegetett Salvator Mundi-ját a Christie's előzetesen 100 millió dollárra becsülte. Ehhez képest valamivel több mint 450 millióért ment el. Az összeg a hét összbevételének 19 százalékát jelenti. Ez a legmagasabb összeg, amit valaha árverésen műalkotásért fizettek. A Bloomberg összegyűjtötte a hét 10 legdrágább festményét, amelyek összértéke majdnem egymilliárd dollár. A három legdrágább alkotás mind az első világháború előtt készült. Íme a lista. 

10. Marc Chagall: Les Amoureux (1928) - 28,5 millió dollár

Marc Chagall Les Amoureux című festményeForrás: Sothesby's

A Les Amoureux című olajfestmény Chagallt és múzsáját, Bella Rosenfeldet ábrázolja szerelmespárként. A kép Chagall életének egy különlegesen boldog időszakából származik.

9. Mark Rothko: Saffron (1957) - 32,4 millió dollár

Mark Rothko Saffron-ja 1957-bőlForrás: Christie's aukciósház

Rothko az amerikai expresszionizmus kiemelkedő alakja. 1903-an született az akkori Orosz Birodalomban, a város ma Lettország része.

8. Andy Warhol: Mao (1972) - 32,4 millió dollár

Egy nő nézi Warhlo Maóját néhány nappal az árverés előttForrás: AFP/Timothy A. Clary

7. Pablo Picasso: Femme Accroupie (Jacqueline) (1954) - 36,9 millió dollár

Picasso Jacqueline-ját mozgatják a Sotheby's aukciósház munkatársaiForrás: Getty Images/Tristan Fewings

6. Francis Bacon: Három tanulmány George Dyer portréjához (1966) - 38,6 millió dollár

A három tanulmányForrás: AFP/Timothy A. Clary

Francis Bacon ír származású angol festő elsősorban groteszk, érzelmileg túlfűtött és nyers képeivel lett ismert. A '60-as évek közepétől főleg barátait festette le önálló képeken, de sokszor triptichonokon. George Dryer Bacon szerelme volt, és a férfi öngyilkossága után lett Bacon festészete egyre sötétebb.

A legdrágábbat már tudja, de az első ötben lesznek még érdekességek. Lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő