Érdekesen dolgozták fel Arany János balladáit

Zsuráfszky Zoltán SZEMÉLY Közéleti személyiség foglalkozása művész táncművész FOTÓ ÁLTALÁNOS próba Foglalkozás kulturális vezető
Budapest, 2013. április 11. Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Zsuráfszky Zoltán Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, kiváló művész, a Honvéd Együttes művészeti vezetője (j) a Téli tánc című darabot próbálja a táncegyüttes VIII. kerületi próbatermében 2013. április 11-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Arany János balladáit táncolta el a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A produkciót a Fölszállott a páva táncművész-koreográfus zsűritagja, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, Zsuráfszky Zoltán rendezte. 
Vágólapra másolva!

Érdekes módon, a tánc nyelvén és eszközeivel dolgozta fel Arany János balladáit hét koreográfus a Nemzeti Táncegyüttessel közösen. A Ballare című kétfelvonásos produkció bemutatóját kedden tartotta a Nemzeti Táncszínház a Várkert Bazárban. Zsuráfszky Zoltán táncművész-koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, a produkció rendezője azt mondta, hogy kollégáit, barátait és fiatal táncosokat hívott meg, akik

kiválasztottak egy-egy balladát, amelyekből táncprodukció készült.

Az együttes vezetője például a Híd-avatás alapján készített koreográfiát, emellett a Tengeri-hántás, A honvéd özvegye, az Ágnes asszony, a Vörös Rébék, Az ünneprontók és a Tetemre hívás című művek alapján készültek a 7-8 perces koreográfiák, amelyeket az előadás első részében mutattak be Inspirációk Arany-balladákra címmel.

Zsuráfszky Zoltán már 40 éve neveli a táncosokat. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A produkció második része A halálra táncoltatott lány, egy 40-45 perces darab. A népballada feldolgozását egy amerikai játékfilm rendező, Hules Endre felkérésére írta színpadra Zs. Vincze Zsuzsa. Zsuráfszky Zoltán pedig a

népballadából készült táncjátékot a magyar néptánc formanyelvével,

gazdag és virtuóz eredeti táncaival, drámai pillanatokkal alkotta meg, Kiss Ferenc zenéjére. Zsuráfszky egyébként A Fölszállott a páva című vetélkedő zsűrijének egyik tagja. Az 5. évadat kapcsán a produkciók értékeléséről azt mondta, hogy izgalmas munka, és ő a szigorúbb kritikusok közé tartozik, mivel 40 éve neveli a táncosokat.