Vágólapra másolva!
December 3-án Bach-, Bartók- és Brahms-művekkel lépett fel a Budapesti Fesztiválzenekar a Müpában. A zenekar Fischer Iván vezényletével ismét bebizonyította, hogy a világ legjobbjai közé tartozik, Bartók megszólaltatásában pedig valószínűleg nincs ma náluk jobb.
Vágólapra másolva!

A műsort a zenekar muzsikusaiból álló „régizene-együttes” nyitotta Bach egyik legjobb művével, a 3. (G-dúr) brandenburgi verseny-nyel. Néhány gikszer ellenére

élvezetes, élénk előadást hallottunk.

Örvendetes, hogy a BFZ most már szinte minden műsorán megszólaltat barokk (főként Bach) műveket. Ez után jött viszont az igazi, felülmúlhatatlan élmény: Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára. Pár hete írtam a Bécsi Filharmonikusok és Zubin Mehta Bartók Concerto-előadásáról, ahol egy „megszelídített” művet hallottunk, se a karmester, se a zenekar nem érezte magát igazán otthon Bartók zenéjében. Nem így Fischer Iván és a BFZ! A művészek lubickoltak a zenében.

Fischer Iván vezényli a Budapesti Fesztiválzenekart a Müpában Forrás: Budapesti Fesztiválzenekar

Csodálatos pianissimók váltakoztak a hirtelen kitörésekkel. Felejthetetlen élmény volt,

nem tudok elképzelni ennél jobb előadást.

A szünet után Brahms III. (F-dúr) szimfóniá-ja következett. Ezt is remekül szólaltatta meg a zenekar, de azért itt már komolyabb a konkurencia. A magyar közönség is hallhatta pár hete a „Brahms-specialista” Hamburgi Állami Filharmonikus Zenekart, Kent Nagano vezényletével. Ők a német mester II. (D-dúr) szimfóniá-ját adták elő egészen magas színvonalon. A BFZ-t dicséri, hogy Brahms játékuk nem vagy csak legfeljebb egész picit maradt le a németekétől. Pedig nekik Brahms ugyanannyira az anyanyelvük, amennyire a BFZ-nek Bartók.