Pásztor Anna kedvenc részlete zenekara koncert-dokumentumfilmjéből

2017.12.07. 16:38

Őszi premierje óta már több ezren látták az Anna and the Barbies koncert-dokumentumfilmjét, Az Álmatlan-t. A film fenteket és lenteket mutat be Pásztor Anna belső monológjain keresztül, de persze a zenekar többi tagja is megszólal a filmben. A filmből most az énekesnő kedvenc jelenetét mutatjuk be, amelyben a 7 lépés című dalukat adják elő. Ő pedig hozzátombol a kádban. 

Ősszel mutatták be az Anna and the Barbies koncert-dokumentumfilmjét. Az Álmatlan című film nyersanyaga elsősorban a 2016 novemberében színpadra állított Utópia lemezbemutató turné két, nagycirkuszi koncertjének felvételeiből áll. Emellett vannak még benne szkeccs jelenetek és a zenekar tagjaival készített interjúk is, tehát több különböző filmes műfaj elemeit fűzték össze az alkotók közösen a zenekarral. A 2016-os két nagykoncertet a Fővárosi Nagycirkuszban

tizenhat kamerával rögzítették.

Az Álmatlan rendezője és vizuális világának megalkotója Porkoláb Norbert, producere pedig Tanca Norbert, hangmérnöke pedig Katona Balázs volt, hármójuk és az Anna and the Barbies közös munkájából született meg Az Álmatlan. Az énekes Pásztor Anna kedvenc része a filmből ez, a 7 lépés című számukhoz készült miniklip.

Az érdeklődők egyébként a Corvin Moziban láthatják idén utoljára a filmet Budapesten. December 10-én, este 8 órától vetítik a filmet. Pásztor Annával és a dobos Bubnó Márkkal a film premierjén beszélgettünk:

Pásztor Anna: Nagy álmom, hogy ezt apámmal megnézzem

Az Anna and the Barbies 2016 novemberében nagyszabású, dupla koncerttel mutatta be legújabb albumát, az Utópiá-t. Mindkét buli a Fővárosi Nagycirkuszban volt, és az ott készült felvételekből, hozzáforgatott interjúkból és filmes jelenetekből raktak össze egy koncert-dokumentumfilmet, amit a múlt héten mutattak be a sajtónak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK