Együtt zenél Charlie és Leslie Mandoki

Horváth Charlie, 2017.10.17 gázsigaléria
Charlie 1 265 000 forintot kér el egy koncertért
Vágólapra másolva!
Horváth Charlie december 29-én a Sportarénában ad koncertet 70. születésnapja alkalmából. Az énekes az M1 aktuális csatornának azt mondta, hogy ötvenöt évnyi éneklés után nehéz összeállítani egy jubileumi koncertet. A Sportarénában ott lesz Leslie Mandoki is, aki meghívta Charlie-t egy New York-i fellépésre. 
Vágólapra másolva!

Hosszú és szép pályám volt, ötvenöt éve énekelek és rengeteg nagyon jó zenésszel muzsikálhattam együtt - mondta Horváth Charlie, aki több vendéget is elhívott ünnepi estjére, így ott lesz Leslie Mandoki, Tóth Vera és Tátrai Tibor is.

- tette hozzá.

Charlie januárban New Yorkban fog fellépni. Forrás: Koncz Márton

Leslie Mandoki is nyilatkozott a tévének, azt mondta, hogy 16 évesen rendszeresen eljárt Olympia-koncertekre Budapesten és csodálta Charlie-t. Többek között ezekre az élményekre is alapozhatott, amikor 1975-ben elhagyta Magyarországot, és később karriert csinált Németországban, Amerikában, ismert zenész és producer lett belőle. Charlie elmondta, hogy

éppen húsz éve, 1997-ben jelent meg Mandoki Találkozások című lemeze,

amelyen Cserháti Zsuzsa, Demjén Ferenc, Somló Tamás, Zorán és ő is szerepelt, közösen legendás angol és amerikai művészekkel. A Németországban élő

Mandoki meghívta Charlie-t énekelni New Yorkba,

ahol január 29-én a Beacon Theatre-ben a Grammy-héten fog fellépni zenekarával.