Etűdök különböző hangokra, op. 52/3

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 2/54. levélária

Kedves Tatjána Néném!

A Diótörő ugyan 1950 óta megy zsinórban, de 27-et még sosem játszott belőle együttesünk, ilyen hosszú sorozata még nem volt a Magyar Nemzeti Balettnek. És ez egybe esett a produkció Erkel Színházba kerülésével is, és Néném olyan és olyan sok észrevételhalmazt küld, hogy azokra most egyben válaszolnék. Szögezzük le: 45 ezer megvásárolt jegyhez képest 15 levél, ugye, igazán nem sok? Háromezerből egy, 0.0003 százalék...

Emlékszem, amikor balettigazgatónk 2015-ben „merészelte" a Vajnonen elvtárs által akkorra már 65 esztendeje koreografált produkciót új technikai alapokra helyezni egy Wayne Eagling-fogalmazás adaptálásával, sokan és teátrálisan kaptak a szívükhöz. Pláne, hogy új, plasztikusabb, 3D-s díszleteket készítettünk és új kosztümöket is a szétfoszló eredetiek helyére. Solymosi Tamásnál a darab kis kápolnai jelenettel kezdődik, odabenn picit rosszalkodnak is, kinn meg hógolyóznak a gyerekek, de a Karácsony nem mint a konzuméria bálja, hanem szakrális indíttatással érkezik. Akkor Néném baráti köre azt üzente, „meghamisítottuk Vajnonent", mi meg visszaüzentük, hogy a Diótörő szerzői Csajkovszkij és Petipa, illetve, hogy az emlegetett Vaszilij és hitvese a balettszakmai tudás és tehetség mellett azért az Operaház együttesének ideológiai nevelésébe is beszálltak a legkeményebb Rákosi-időben, bocs, ha a feltétlen tiszteletet ennyi év után felváltja az idők szelével együtt fúvó pragmatizmus. Meg az erősebb, nehezebb és látványosabb koreográfia is...

Forrás: Nagy Attila

Most meg: az Erkel kevésbé mély színpadára az új díszlet nem fért be, így a régit újítgattuk fel, abban meg ugye, nincs kápolna-jelenet. Most azt kaptam meg, hogy „jellemző, hogy azt kihagytuk..." Na, szép, elvégre mi tettük bele... De olyat is hallottam ugyanazon szájból, aki 2015-16-ban fanyalgott a felfrissített produkción, hogy most bezzeg mennyivel szegényesebb, mint a tavalyi... Pedig az idei megoldásunk „hibrid", mert a díszletek ugyan visszajöttek a múltból, de a nehezített koreográfia a 2015-ös új verzió sajátja. Egy biztos: amikor a hercegi pár harmadik felvonásbéli bravúrjai elkövetkeznek, tapsviharban tör ki a közönség.

Nem úgy Néném ismerőse: „Bár nem vagyok balettszakértő, de azt még én is észrevettem (a felnőtt lányommal együtt), hogy néha nem voltak szinkronban a táncosok egymással és időnként a zenével sem." Hadd szúrjam közbe: azért ez előfordul egy nettó két és negyedórás balettnál, ahol kb. 60 élő táncos (és nem digitális CGI-alak!) lép fel minden alkalommal. Menjünk tovább!

Forrás: Berecz Valter

„Ami teljesen megszüntette a varázslatot, az az, hogy Marika felnővén kínai lett!
Amellett a művésznő minden érdemét elismerem, de a hagyományosan európai történetekben ez illúzióromboló. Egy szimfonikus balett főszerepében nagyon szívesen látom, de egy minden ízében korhű mesében (a díszlet, a jelmez, a klasszikus koreográfia), annyi ember erőfeszítése mind teljesen feleslegessé válik, ha a belefeledkezés helyett a mai humánpolitikán merengek a legszebbnek szánt pillanatok alatt."

Ami a Mária hercegnővel kapcsolatos ellenérzéseit illeti, egyfelől értjük, hogy nálunk egyelőre sokaknak szokatlan lehet, amikor egy fehér bőrű karakterrel asszociált szerepben szemmel láthatóan más bőrszínű művész jelenik meg; ugyanakkor szeretnénk felhívni szíves figyelmét arra, hogy ugyanez fordítva nem szokott meglepően hatni, pedig ugyanezen az alapon számon lehetne kérni azt is, hogy Aida legyen igazán etióp, Pillangókisasszony japán, Kalaf tatár, vagy az Olasz nő algíri beje tényleg algíri. Nyilván feketére tudjuk festeni Otellót, de hogy milyen mélységekig próbáljuk elmaszkírozni egy színpadi mű hősét, az rugalmas, és a színpadra állításért felelős művészeti vezető döntési körébe tartozik. A színház az illúzióra épül. Az, hogy az általunk megteremtett illúzió melyik nézőnek mennyire „ül", igen sok tényezőtől függ, egyéni ízléstől és érzékenységtől éppúgy, mint a néző korábbi tapasztalatainak összességétől, vagy épp az adott időszakra jellemző színházi tendenciáktól.

Forrás: Berecz Valter

A „kínai" Mária hercegnő az előadásunkban Kim Minjung volt, dél-koreai művésznő. Rendkívül tehetséges, táncolta már többek között A hattyúk tava főszerepét is, és biztosak vagyunk abban, hogy a balettirodalom számos nagy szerepe vár még rá – de más estéken vagy matinékon láthatják hercegnőként az együttes kétszeres Étoile-ját, a kazah Aliya Tanykpayevát is, akinek szintén „ázsiaias" arca van... Néném, hát mit írjak erre még? Egyszer az opera tanszaki professzorunk, Békés András nagyon dühbe gurult, mert megkérdezte tőlünk, mi milyennek képzeljük el Cherubinót a Figaró házasságából? A hatfős osztály azonos véleményen volt: fiatal, slank, lányos... Nem kellett volna: kiosztott minket rendesen, hogy mennyire gyepes a gondolkodásunk az ifjú kor dacára. Ne lehetne szerelmes mindenkibe egy nagydarab, akár kövér, vagy pattanásos vagy hosszúkezű-nagy lábú kamasz?! És igaza volt. Ha az illúzió ennyire kötött kategóriákat takar, inkább egy korábbi élményt kér számon, ami nyilván lehetetlen, semmint hogy az eleven, élő színházról venne tudomást. (Arról nem is szólva, hogy pl. a Marinszkij Színház első magántáncosa, a szintén dél-koreai Kimin Kim valósággal arat Szentpéterváron, a klasszikus repertoár minden hercegi szerepét táncolja. Vagy mekkora lelkesedéssel néztük anno a Don Quijote főszerepében a sötét bőrű világsztárt, Carlos Acostát, amikor sikerült vendégként meghívnunk? Pedig kubai a szentem...)

De itt Nénémék másik problémája. „Az egérkirállyal való csatától elborzadtam. NINCS olyan nemzet, amely az ellenségre először gyerekeket küldene meghalni, miközben a felnőttek toporognak és elviszik az ajándékokat. Ez egy romantikus darab, a romantika szabályai szerint az ellenséggel FÉRFIAK küzdenek és nem kisgyerekek. Fel vagyok arra készülve, hogy a család 6 és 7 éves kisfiúinak hetekig rémálmaik lesznek attól, hogy egy esetleges csatában az egerekkel őket küldenék elsőként csatába, és a nyílt színen meg is halnak és csak utána jönnek a felnőttek." Néném, de tényleg, ez csak egy mesebalett! Ennyi erővel azt is kifogásolhatnák, hogy az egerek törzsfejlődésének eddig ismeretlen foka, hogy képesek hajítógépet is szerkeszteni, kezelni, hogy aztán szivacsból készült, ezért el-elpattogó sajtdarabokkal „öljék halomra" a kiskatonákat... Matematika tanárom jut eszembe, aki ki volt akadva azon, hogy az Egér a marson című mesében a szkafandermentes címszereplő csak úgy átugrik a Naprendszer egyéb bolygóira és holdjaira, fittyet hányva a különböző fokú gravitációkra és a folyamatos oxigénhiányra! Kéretik nem kötözködni, hanem élvezni az előadást!

Forrás: Nagy Attila

A következő megjegyzés így szól: „Az egy dolog, hogy a büfében 1300 Ft-ba kerül két kisüveg kóla. Beállíthatnának automatákat, abban 220 Ft-ot kér a Coca-Cola is meg a Nestlé is, és a kiszolgálás is gyorsabb lenne – mire végigálltuk a sort már becsengettek." Múltkor kipróbáltam: tényleg a becsengetésre kerültem sorra, csakhogy a szünet felénél álltam be... Ettől függetlenül ezen tudunk javítani, jelzem a szolgáltatónak (nem az Opera üzemelteti a büféket, hanem a nyílt pályázaton nyertes cég, amely fizet nekünk). Ugyanakkor várom azokat a fényképeket, amelyek holmi színházak belterében készültek, és a szépen kiöltözött vendégek kóla- és szendvicsautomaták között láthatók. Hogy is írjam: igyekszünk kerülni az aluljáró-hangulatot, és az is igaz, hogy a büfé mindig az adott színház opciós bevételi forrása. A jegyek árát az állam támogatja, magyarán mindenki székének árába befizet, tehát lenne mit visszapótolni – ugyanakkor nem kötelező a használata, azért senkit meg nem rovunk, ha hazai szendvicset majszol. (És hát ne egy resti árait keresse senki egy operaházban...)

Végezetül egy netes újságkivágás, mert van egy kis Diótörős beütése: „Rotter Oszkár szerint az egész társulatban, illetve a műszaki dolgozóknál is nagyon nagy az elégedetlenség. Az Opera külföldi körútjainak végeztével ugyanis jelentősen lecsökkent az az összeg, amit kézhez kapnak. Hiába mondja a főigazgató, hogy a kollektív szerződés hiánya nem jár keresetcsökkenéssel, szakszervezetek szerint ez nem igaz, ugyanis a dolgozók jövedelmét erősen befolyásolja, hogy hány előadást játszanak. Most viszont, a turné végeztével és az Operaház felújítása miatt csak az Erkel Színházban vannak előadások. Ennek színpada ráadásul jóval kisebb, mint az Operaházé, így pl. a Diótörőben is csökkenteni kellett a táncosok létszámát, emiatt viszont több művész elesett az előadásokért járó pénztől. Rotter Oszkár hangsúlyozta, hogy egyetértenek azzal, hogy fel kellett újítani az Andrássy úti játszóhelyet, de ez a kollektív szerződés hiánya miatt nehéz helyzetbe hozta az intézmény dolgozóit, akik ráadásul még csak nem is panaszkodhatnak. A szakszervezeti vezető megerősítette, hogy a még a dolgozók facebook-oldalait is figyelik. Ha bármi negatívat tesznek közzé az Operáról, akkor felelősségre vonják őket."

Forrás: Berecz Valter

Nohát, csak szép sorjában. (Oszkár nyugdíjas balettművész, jó huszonöt éve hogy már nem aktív balettkari tag, már nem operaházi tag.) 1: Akkora az elégedetlenség, hogy augusztus elseje óta jó hangosan, sokszor beharangozott sztrájkkészültség van, de még senki sem tudtak rábírni a sztrájkra. 2: Aki kvázi teljesítménybéren van (csoportos művészi tárak: zenekar, énekkar, balett és színpadi műszak) Erdélyben, Japánban és a Diótörőn annyit keresett, hogy bőven feljebb van, mint tavaly – a színpadi műszak pedig jóval többet lehet a családjával, mert nincsenek túlórák. 3: Valóban, az Erkel Színházon kívül nincs másik épületünk addig, míg az Operaház ki nem nyithat, de ez 35 éve sem volt másként. Viszont mintha cseppet tettünk volna azért, hogy legyen Erkel Színház, míg valahogy nem emlékszem sztrájkra 2007-ből, amikor végleg bezárták... De azért az Erkel most is Közép-Európa legnagyobb ültetett nézőterű színháza! 4: Igazából csak 2 db táncosnővel kevesebb táncol a színpadméret okán, tehát hatvankettő helyett hatvan. Ítélje meg az Olvasó, radikális-e a változás? (Ha azt akarta sugallni Rotter úr, hogy az előadást el nem táncolóknak is fizessünk előadáspénzt, arra a hatályos törvények és az igazságérzet miatt is nemet kell mondanom... de 27 előadás pont elég sok alkalom a rotálásra, nem?) 5: Ha a Kollektív Szerződés összefügg az előadások számával, az éppen fordított kapcsolat. Olyan, mint egy biztonsági ellenőrzés: megnehezíti a belépést. KSZ-szel éppen kevesebb előadás volna megtartható, dermesztő, hogy ezt egy rangidős szakszervezetis ennyire nem érti. 6: Amint kiírja a saját közösségi oldalára Rotter úr, hogy mi baja az MSZOSZ vezetésével, nálunk is bármit ki lehet írni. Közös hajóban ülünk, tiltott a lyukak fúrása (vö: mit nem teszünk azzal a kézzel, amely enni ad, illetve közös fészekbe mit nem ürítünk.)

Hát, Tatjána Néném, ennyit mára, úgy is, mint Karácsony szent nevében – vagy annak örve alatt... Az imént idézett úr mennyit panaszkodott, amikor 20-22 Diótörőt tűztünk ki: ennyit lehetetlen eltáncolni! Most, hogy a magyar közönségnek – nem olcsó, de az operaházihoz képest – elérhető árakon 27-et játsszunk, csak a kettővel kisebb létszám ellen van szava... Vicces. De van még pár előadás, Szilveszter napján is kettő, lehet még menni, elcsípni egy-egy helyet!

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!" – még idén írok Önnek jókívánságokat!

Szilveszter

2017. december 26.