Milliókat kerestek vele, mégsem tudja eljátszani

2018.01.02. 16:02

Az 1995-ös Wonderwall című számot még mindig hallani akarják a rajongók, pedig az Oasis azóta feloszlott. Az egykori frontember, Liam Gallagher azt mondta, bár ő azóta sem tudja gitáron eljátszani a számot, fiának már nagyon jól megy. A Wonderwall azért felcsendül majd Gallagher következő koncertjein is.

Liam Gallagher bevallotta, hogy nem is tudja eljátszani az Oasis leghíresebb számát - írta az NME. Érdekesség, hogy a 16 éves fia, Gene viszont gond nélkül el tudja gitározni az 1995-ös Wonderwall-t, amit Liam Gallagher még

az Oasis frontembereként is kismilliószor adott elő. Azonban a banda 2009-ben feloszlott, utána jött a Beady Eye, aztán 2015 óta Liam Gallagher építi szólókarrierjét. És most vallotta be, hogy nem is tudja gitáron eljátszani a dalt. Ami nem akkora gond, hiszen ő az Oasisben sem gitározott, és most sem teszi, hanem áll parkájában a mikrofonhoz hajolva és énekel. 

Liam Gallagher a gitártudásbeli hiányhoz még hozzátette, hogya fia nagyon vágyik rá, hogy zenekarban játszhasson, és minden adottsága meg is van hozzá, tehetséges, ügyesen gitározik. És természetesen a Wonderwall-t is kitűnően elő tudja adni. A dalt egyébként Liam testvére, Noel írta. A két testvér borzasztó kapcsolatáról legutóbb itt írtunk korábban. A lényeg, hogy a Wonderwall-t még mindig nagyon szeretik és kérik is Liam rajongói, éppen ezért Gallagher vissza is tette a repertoárba a tavalyi turnéján. A fenti videón Howard Stern rádióműsorában adják elő. 

kapcsolódó cikkek