A Müpában segítik a magyar dzsesszutánpótlást

jazz showcase
Vágólapra másolva!
Idén február 1. és 3. között rendezik meg a Müpában a tizenegyedik Jazz Showcase-t. A rendezvényről tudni kell, hogy a korábban itt bemutatkozó tehetségek mára a hazai dzsessz színtér kikerülhetetlen előadóivá váltak, akik külföldön is egyre nagyobb sikereket érnek el. 
Vágólapra másolva!

A hazai dzsesszélet krémje és legújabb tehetségei lépnek színpadra a Müpában február 1. és 3. között, a tizenegyedik Jazz Showcase-en, amely az évek során a közép-európai régió

legjelentősebb tehetségbörzéjévé nőtte ki magát.

A délutáni koncerteken kilenc pályakezdő zenekar mutatkozik be a hazai és nemzetközi zsűri előtt, az esti nagykoncerteken a Tálas Áron Trió és Mike Moreno, a Zoller Attila emlékét felidéző supergroup, valamint a Bacsó Kristóf Triad és Gilad Hekselman lép színpadra. A 2008-ban indított sorozat célja továbbtanulási lehetőséghez, lemezfelvételhez és koncertturnéhoz

segíteni a magyar dzsesszutánpótlást.

A Tálas Áron Trió már visszatérő fellépő a Jazz Showcase-en. Forrás: Origo

A Jazz Showcase-en korábban bemutatkozó tehetségek mára a hazai dzsessz színtér kikerülhetetlen előadóivá váltak, akik külföldön is egyre nagyobb sikereket érnek el. Idén is hazai és nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri szavaz a produkciókra, a közönség pedig

a helyszínen és online is leadhatja voksát.

A szakmai fődíjas, valamint a nézők választottja újra zenélhet a Müpában a Nemzetközi Jazznapon, illetve a Jazz 0820 program keretében.

A Jazz Showcase-t február elsején Best Bad Trip zenekar nyitja, őket követi a szintén kísérletező zenét játszó LightBulb, majd a tizenhét éves tehetség, Horváth Balázs zongorista lép színpadra triójával. Az esti koncerten a hazai fiatal dzsesszgeneráció meghatározó alakja, Tálas Áron lép a Fesztivál Színház színpadára. A zenész néhány éve még a Jazz Showcase délutáni fellépői közt mutatkozott be, most Pat Metheny gitárosával, Mike Morenóval hallhatjuk.

Február 2-án a dzsesszéneké a főszerep,

a WindSingers a cappella együttest a fiatal magyar énekes generáció különleges hangú tehetsége, Kalmár Panni és triója követi, majd a Vintage Dolls formáció lép színpadra, amelyben a Shure Montreux Jazz Voice Competition döntőse, Munkácsy Eszter, a szövegíróként is aktív Nagy Lili, valamint a saját kvartettjével a Marosvásárhelyen rendezett Youth Jazz Competiton különdíját elnyert Szász Ágnes énekel. A nap zárásaként a magyar dzsesszélet meghatározó személyiségei, köztük Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, Balázs Elemér és Tony Lakatos tisztelegnek a húsz éve elhunyt legendás gitáros,

Zoller Attila emléke előtt.

A szombati zárónapon a Coquette Jazz Band a 30-as, 40-es éveket hozza a közönség elé táncos szvingzenéjével, majd a Choose Cheese következik, amely a mainstream, az avantgárd és a free jazz mellett a bluesból és a magyar népzenéből, illetve a kortárs és klasszikus zenéből is táplálkozik, utánuk pedig az Antal Gábor Trió játszik, amelyet dallamos témák, modern ritmikai elemek és változatos harmóniavilág jellemez. A Jazz Showcase díjazottjainak ismertetése után a zárókoncertet a hazai dzsesszélet karakteres alakja, a szaxofonos, komponista Bacsó Kristóf és együttese, a Triad adja, amely ezúttal Gilad Hekselmann New Yorkban élő izraeli gitárossal egészül ki.