Pécsi Sándor, a politikai rendszerekre fittyet hányó színész

2018.01.31. 21:13

Márciusban lesz születésének kilencvenhatodik évfordulója. Negyvenhat éve nincs az élők között. Ötven évének felét tölthette a színészi pályán, és az is elég volt ahhoz, hogy bekerüljön a legnagyobb színházművészek közé. Még úgy is, hogy fővárosi karrierjét olyan korszakban kezdte, amelynek urai a maguk bornírt elképzelései szerint igyekeztek minél sematikusabbá tenni, a saját világlátásukhoz igazítani a kultúrát, azon belül a színházművészetet. Pécsi Sándor azonban játékával még gyatrán megírt szerepeket is képes volt művészi szintre emelni. Méltó feladataiban pedig rendre színház- és filmtörténeti teljesítményt nyújtott.

A hangszer

Pécsi Sándor 1946 augusztusában a Miskolci Nemzeti Színház tagjaként – két évvel színiakadémiai tanulmányait követően – utazott fel a fővárosba édesanyja kíséretében.

Pécsi Sándor a RádióbanCserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével

Bejelentkezés nélkül nyitott rá a Művész Színház vezetőire. Meghallgatást kért. Várkonyi Zoltán direktor és Apáthy Imre igazgatóhelyettes kapásból elutasították: Társulatunk telített! Pécsi nem tágított, könyörgőre fogta. Várkonyiék megadták magukat:Csinálja, de gyorsan!

Pécsi Sándor előbb egy mára feledett vígjáték nagypapa szerepéből adott elő részletet, s közben a zsebéből előhúzott ceruzacsonkot babrálta. Majd Ficsúrra váltott a Liliomból: a ceruzacsonk bekerült szája bal szegletébe, ott fityegett, mint ligeti büfék fogvájója, melyet vagányok rágcsálnak hanyagul, amikor lökik a tutit. A plajbász hirtelen átkerült a jobb szegletbe, szipkaként meredt az égnek: Pécsi Sándor az Éjjeli menedékhely Báróját adta.
Miskolcra már nem ment vissza.1946. szeptember 20-án debütált a Művész Színházban. Dulacot játszotta Anouilh Euridikéjében. . Ötvenes vidéki színigazgatót, kispolgárba kevert művészt. Huszonnégy évesen. Két évet tölt majd a társulatnál, fajsúlyos szerepek sorát játszva szélesebb palettáról.

Közben naplóírásba kezd, tett már ilyet korábban is

1947. március 5. Én megőrülnék, elviselhetetlen lenne számomra az élet, ha bármi mással kellene foglalkoznom, mint a színészet. Egyáltalán, a művészet az elemem.Hozzáfűzi, hogy bár az írásművészetet, s a zenét tartja a föld két legnagyszerűbb csodájának, azokhoz nincs igazán készsége. Írja még: Valami nagy, rendkívüli kultúrájú embernek sem tartom magam, mert ha egy nagy külföldi filmszínészre vagy egy Dayka Margitra vagy egy beretva éles agyú, slágfertig Várkonyira, egy Apáthyra gondolok, vagy csak kiváló, mindig előttem járó, jeles, gyors eszű osztálytársaimra gondolok, bizony szerényen be kell húzni a nyakamat, s pirulással kell megállapítanom magamban: hol vagyok én ezektől? Hozzáfűzi: De hogy rossz színész nem vagyok – legalább is most –, azt merem állítani! Sőt azt is, hogy egy olyan érzékeny hangszere a Teremtőnek, aki rendkívül érzékenyen rezonál mindenféle hullámzó érzésre. Valaki azt mondta, hogy Tolnay Klárira színházat lehet építeni. Nos, én ki merem mondani (s az idő, tudom igazolni fog), reám is lehet"

Pécsi Sándor, Moliere: Scapin furfangjai - Scapin - Gyenge Árpáddal Madách Színház 1959Forrás: Cserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével

1947. május 10.Belekeseredtem az életbe. Egyszerűen érdektelenné vált számomra – sőt unom, de rettenetesen. Ugyanott, pár sorral lejjebb: Nekem, a szánalmasan csörtető művészpalántának csak a hiúságban van részem. Kegyetlen ösztöke. Aznapi bejegyzésében kifejti: a hiúság sarkantyúzza arra, hogy elviselje az ostobákat, a beképzelt majmokat. De még arra is, hogy nyelje a port, benzingőzt az utcán; vagy tűrje a lakásának nevezett „ólban" a svábbogarakat, penészgombákat, a társbérlő zajait.

Pécsi kifejti, hogy a színészi megmutatkozás lehetősége, vagyis a puszta hiúság miatt tűri még annak kényelmetlenségét is, hogy közös „óljukban" anyja előtte kénytelen öltözni – s még azt is művészi hiúsága miatt viseli el, hogy szülője pusztuló fogait sem tudja megcsináltatni. Az akkor huszonöt éves, a Művész Színházban főszerepeket alakító, ám alulfizetett színész aznapi bejegyzésében úgy összegez: Nincs ennek semmi értelme.1947. július 9. Bár meg tudna győzni valaki, hogy az a mindenek fölötti bölcs Szellem, aki ezt a Világcsodát megteremtette, nyilván velem is akart valamit kezdeni. De sajnos azt nem látom, hogy ebben nekem mi a jó? Szükség van-e rám? Nincs!

Pécsi Sándor, A pénzcsináló (Békés Italával és Gobbi Hildával)Cserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével

Gondolhatnánk: Pécsi Sándor – hiába a Művész Színházban játszott szerepek sora – júliusban már végképp nem hiszi – hiába hitte még márciusban –, hogy alkalmas a pályára. Pláne arra, hogy színházat építsenek rá. Talán már csak a civil lét sanyarúsága dominál érzéseiben – melyről májusban írt részletesebben.
Más a helyzet.
Szükség van-e rám? Nincs! – írja, de úgy folytatja: Itt állok egy premier előtt. Valószínűnek tartom, hogy sikerem lesz, talán az további sikereket fog megnyitni előttem, lehet, hogy sokkal hamarabb jobb életkörülmények közé fogok kerülni, mintsem remélem, lehet hogy kisütik rólam, hogy ritka tehetséges vagyok, el fognak ismerni – nem vagyok beképzelt, de sajnos itt is azt kell megállapítanom, hogy eddig még mindig túl józanul láttam előre, hogy mi fog történni –, s ha tehát ez történik, amit hány ezért törtető kolléga megirigyelne, én itt állok majd mindazzal az ölemben, ami beléhullt, nem várva csodálkozásomra, és egykedvűen nézem, s nem tudom, minek az egész „móka", mit kezdjek vele?
Egyfelől: profetikus. Másfelől: mi okból a nihilbe futó bánat?
Pécsi Sándor maga ad rá választ a júliusi bejegyzés lezárásában:

Na és a végén, most bevallhatod Pécsi, hogy az egész keserűséget az váltotta ki benned, hogy Apáthy azt mondta, hogy nincs ütemérzéked, s ma elvesztettél 4 biliárdpartit.Pécsi Sándor korai szerepeiből ma már semmi sem látható, ahogy a későbbiek is ritkásan rögzítettek. Naplójának sorai, az érzelmi, gondolati hullámzások sajátos akusztikája máig kirajzolják azt, ami a színész legfőbb munkaeszköze, hangszere: az idegrendszerét. Olyan minőségében: egy Stradivarius.

Kopaszodó, zömök fiatalember

Pécsi Sándor 1922. március 22-én született Sajószentpéteren, Péchyként.
Vezetéknevét később maga egyszerűsítette, eltartva magától nemesi ősét, Emerich Péchyt, aki a Habsburgok pártjára állt Kossuth ellenében.Édesapja, ugyancsak Sándor, már üveggyári vas- és fémesztergályos volt. Édesanyja, Szalay Margit üveggyári munkás. A világválság küszöbén, a szülők anyagi gondjai között Borsod-Abaúj-Zemplén megye több községében is megfordult a család. Pécsi Sándor Kiskinizsen, az Urak utcáján cseperedett, a négy elemit Ormosbányán járta ki bányász gyerekek között.
Tanítója, Kovács József, már Pécsi Sándor színészi karrierje idején úgy emlékezett: a kisfiú mindenből kitűnő volt, de csak színészi képességei miatt adta neki a jeleseket. Kovács József abban hitt: Mindenki abba öregszik bele, amiben az életét kezdte!

Pécsi Sándor tanítója darabjában lépett először színpadra. Kissé potrohos Szitakötőt alakított.Szülei, anyai nagyanyja azonban úgy vélték: a színészet léhaság, pénzt nem hoz. Kilencévesen vágyai miatt kap pofont a nagyitól. A kisember előbb öngyilkosságot fontolgat, majd úgy dönt: bosszúállásként praktikusabb, ha nagy ember lesz belőle, igazi „valaki". Az is felötlik benne: ha azonban a színészetnek nincs becsülete a családja előtt, akkor papként lehet súlya személyiségének. Ha majd reverendában magasodik előtte, szégyellheti magát akkor a nagyi a pofon miatt.

Pécsi Sándor levele nagyanyjához a Sárospataki Gimnáziumból"Forrás: Cserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével "

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!

Előző
Következő