Újra Budapesten ad koncertet a Depeche Mode

Dave Gahan, Depeche Mode
English musician Dave Gahan stands on stage during his only concert in Germany in the Tempodrom in Berlin, Germany, 30 October 2015. He is also known as the singer in the synth-pop band Depeche Mode. Photo: BRITTA PEDERSEN/dpa
Vágólapra másolva!
Tavaly májusi budapesti féllépésük után nem sokkal jelentették be, hogy a most télen folytatódó Global Spirit turné keretében ismét eljönnek Magyarországra, február 2-án, pénteken lépnek fel a Papp László Budapest Sportarénában. Valamiért kedvelik a magyar közönséget, mert 37 éves fennállásuk alatt jó néhány koncertet adta már nálunk.
Vágólapra másolva!

A Global Spirit Tour a Depeche Mode 18. koncertkörútja és a turné tavalyi első felében a csapat jótékonykodott, amit vélhetően most is folytatnak. Együttműködtek a svájci óragyártóval, az Hublot-val, hogy pénzt és figyelmet gyűjtsenek: céljuk, hogy

biztonságos ivóvize legyen mindenkinek a világon.

1981-ben indultak (bár vannak források, amelyek 1980-ra teszik az alakulást), és rövidebb kihagyásokat leszámítva végig jelen voltak a zenei porondon, noha kortársaik közül a legtöbben mára már eltűntek a könnyűzene világából. A Mode ez idő alatt 100 millió lemezt adott el, és világszerte több mint 30 millió rajongó előtt játszott.

A Depeche Mode tagjai, Martin Gore, Dave Gahan és Andy Fletcher Forrás: Origo

A turné mostani, második része sem piskóta. Budapest előtt Milánóban és Prágában melegítenek be, majd

szinte egész Közép-Kelet Európát bejárják,

Minszkkel, a Balti államokkal és Moszkvával együtt, hogy aztán közép- és dél-amerikai koncerthelyszíneken folytassák, illetve a nyár közepén aztán Nyugat-Európát tarolják le. De közben még a VOLT Fesztiválon is fellépnek júniusban.

A már régóta trióban zenélő kemény mag eredetileg egy ötösfogat volt. Gahanék anno kiegészültek Alan Wilderrel és Vince Clarke-kal. Ez utóbbi azonban még a siker előszobájában

hátat fordított a csapatnak,

igaz megcsinálta a maga szerencséjét, hiszen megalapította Yazoo nevű formációját, amely a new wave kezdeti szakában legalább olyan húzónév volt, mint a Depeche Mode.

A mostani fellépés gerincét minden bizonnyal Dave Gahan, Martin Gore és Andy Fletcher tavaly tavasszal megjelentetett, nagysikerű Spirit című albuma adja majd. De vélhetően nem fognak hiányozni a közel 40 év legnagyobb Depeche Mode-klasszikusai sem a budapesti fellépésről.