Nyolc év után új albummal jön a Stone Temple Pilots

stone temple pilots  Jeff Gutt
LOS ANGELES, CA - NOVEMBER 14: (L-R) Robert DeLeo, Jeff Gutt, and Dean DeLeo of Stone Temple Pilots performs onstage during SiriusXM Presents Stone Temple Pilots Live from the Troubadour on November 14, 2017 in Los Angeles, California. Neilson Barnard/Getty Images for SiriusXM/AFP
Vágólapra másolva!
8 év után új anyaggal jelentkezik a grunge stílus egyik nagyágyúja, a Stone Temple Pilots. Két énekesük is meghalt már, de 15 ezer közül megtalálták azt, akit szívesen kiküldenek a színpadra maguk elé, és már össze is állítottak vele egy új lemezt. 
Vágólapra másolva!

A Stone Temple Pilots az egyre súlyosbodó drogproblémái miatt 2013-ban elküldte alapító frontemberét, a jellegzetes hangú Scott Weilandet. Ezek után két évig Chester Bennington segített be a bandának, de 2015-ben kénytelen volt bejelenteni, hogy a Linkin Park mellett nem tudja tovább csinálni a két projektet. Bennington kiszállása után egy hónappal meghalt Scott Weiland, és 2017 nyarán Chester Bennington is. Az elmúlt két évben

igazi frontember nélkül vegetált a zenekar,

és 2017 végén bejelentették, hogy megvan az új énekes.

Egy rossz szavunk nem lehet az új énekesre

Kikerült a Stone Temple Pilots múlt heti, már új énekesével leadott, egyébként zártkörű koncertjének néhány felvétele. Ezek alapján megállapítható, hogy megtalálták Scott Weiland méltó utódját. Legalábbis az új frontember hangja alapján biztosan. Azt már korábban megírtuk, hogy a Stone Temple Pilots 15 ezer jelöltet is meghallgatott, és végül a michigani Jeff Guttot választotta új énekesének.

Állítólag meghallgattak vagy 15 ezer jelentkezőt, mire megtalálták az ideális frontembert. És érdekes, hogy nem is a jelentkezők között, hanem baráti ajánlás segítségével. Így lett a michigani

Jeff Gutt a Stone Temple Pilots új énekese.

Már kiadtak egy-két számot, volt bemutató minikoncert is, és most bejelentették, hogy az utolsó, 2010-ben megjelent albumuk után idén márciusban új anyaggal jönnek. A címe azonos az előzőével, azaz egyszerűen Stone Temple Pilots lett.

Az új lemezzel kapcsolatban Dean DeLeo gitáros azt mondta, hogy „a legjobban úgy tudjuk tisztelni a múltunkat, ha továbbra is zenélünk”. Már március elején elindulnak észak-amerikai turnéjukra az új albummal. De terveik szerint az elmúlt 30 év jó pár dalát is felhasználják majd a koncerteken. Elsősorban a klasszikus lemezek azon darabjait, amelyeket élőben soha nem játszottak - írja a CoS.