Tévésorozattal és lemezzel tér vissza a Spice Girls

7 divathóbort, amit nem sírunk vissza a 90-es évekből
The Spice Girls
The Spice Girls
Vágólapra másolva!
Victoria Beckham évekig tiltakozott, de most úgy néz ki, beadta a derekát, és újra lesz Spice Girls. Nemcsak új lemezzel, hanem TV-műsorral is készülnek a lányok, ma öt év után először ülnek össze egy szobába. Bár Victoria Beckham csak azzal a feltétellel vállalta a közös munkát, ha nem kell énekelnie.
Vágólapra másolva!

Újra összeállhat a Spice Girls, amelynek tagjai utoljára a 2012-es londoni olimpián léptek fel együtt. Már 2017 novemberében kiderült, hogy a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb bandája 2018-ra több újdonsággal is készül. Simon Fuller menedzsernek sikerült ismét összehoznia a lányokat, és

ráadásul nemcsak új lemezzel, hanem TV-műsorral is készülnek.

A hír sokakat meglepett, bennfentes források szerint teljesen valószínűtlen volt, hogy megtörténhet, leginkább Victoria Beckham miatt. Az egykori ötös tagjai fejenként tízmillió fontot (3,5 milliárd forintot) kapnak az új közös projektért, bár Victoria Beckham, aki az együttesben Posh néven szerepelt,

csak azzal a feltétellel ment bele, ha nem kell énekelnie.

A Spice Girls öt tagja, a 42 éves Mel B (Scary Spice), a 43 éves Victoria Beckham (Posh), a 42 éves Emma Bunton (Baby), a 44 éves Mel C (Sporty) és a 45 éves Geri Horner (Ginger) pénteken Londonban találkoznak,

öt év után ez lesz az első alkalom, hogy egy szobában gyűlnek össze.

A Spice Girls 2000-ben bomlott fel, addig 85 millió lemezük kelt el. Forrás: AFP/Fiona Hanson

A tervek szerint kínai tévés projektekben szerepelnek majd, egy új tévés tehetségkutató műsorban, és legnagyobb sikereikből is megjelenik egy új válogatás. Családi és üzleti elfoglaltságai miatt Victoria Beckham és Geri Horner nem vállalt teljes körű túrát. Victoria Beckham azért mehetett bele a vállalkozásba, mert a The Sun forrásai szerint

divatmárkájába szeretne pénzt fektetni.

A 2008-ban indult divatcégnek tavaly 8,4 millió fontos (3 milliárd forintos) vesztesége volt. A Spice Girls 1996-ban futott be a Wannabe című számmal, és minden idők legtöbb lemezét eladó lánybandája lett belőlük. Az együttes 2000-ben bekövetkezett felbomlásáig

85 millió lemezük kelt el.

A 2012-es londoni olimpia zárórendezvényén léptek fel együtt utoljára. Fél évvel később pedig megjelentek a róluk szóló, Viva Forever! című musical premierjén.