Depeche Mode: hová lett a forradalom?

2018.02.03. 15:00

Az 55 éves Dave Gahan egyedül bemozogta a színpadot, tökéletes hangzással, profi grafikai elemekkel operált a Depeche Mode az Arénában pénteken. A bő kétórás koncerten hallhattuk a Mode diszkográfiájának legnagyobb alkotásait. Beszámoló.

Alaposan kiéheztették a rajongókat a Mode-tagok a telt házas Papp László Sportarénában, mielőtt fél 9 körül be nem dobták playbackről a Beatles Revolution című klasszikusát indításként, finoman utalva új lemezük húzó dalára, a Where's the revolution-ra. A ráadással együtt 20 dal pergett le a bő kétórás koncert alatt, és bár ez hivatalosan a tavaly megjelent, 14. stúdiólemezük, a Spirit világkörüli turnéjának folytatása, a bulit nem ennek az albumnak a dalai uralták. Természetesen a nyitószám, a briliáns klippel megtolt Going backwards volt.

Kattintson a képre a többi fotóért! Dave Gahan a Depeche Mode budapesti koncertjén 2018. február 2-ánFotó: Hirling Bálint - Origo

Az első háromnegyed órában 20 évet ugrottunk vissza a Depeche Mode-diszkográfiában, hiszen a koncert első felét az 1997-es Ultra lemezük – ma már nyugodtan nevezhetjük – klasszikus darabjai határozták meg, kiegészítve a 2005-ös, Playing the Angel legjavával. Az énekes, Dave Gahan becsületére legyen mondva,

55 éves kora ellenére egy személyben lopta el a show-t.  

A közönség közé épített hosszú kifutót éppúgy végigmozogta, mint az osztott, emeletes színpad hátsó részét. Fáradhatatlanul, szinte már a táncművészet határát súrolva ugrálta, énekelte végig az első nyolc dalt.

Kattintson a képre a többi fotóért! Dave Gahan uralta a színpadotFotó: Hirling Bálint - Origo

Egy rövidebb pihenőt a fekektére lakkozott körmű Martin Gore akusztikus betétje engedett zenésztársainak, mielőtt nekiugrottak volna a koncert második részének, amely a DM 1993 előtti időszakának repertoárját hozta. Ekkor már a zsúfolt ülőszektorokban is talpra ugrott mindenki. Persze, ki ne tombolna szívesen

a XXI. századira áthangszerelt, mégis fület gyönyörködtető  

Violator, vagy a Songs of Faith and Devotion albumok legnagyobb slágereire. Az Enjoy the Silence, a Stripped, vagy az In your Room éppúgy lüktetett – talán koncerten még intenzívebben –, mint huszonegynéhány évvel ezelőtt. Időben egyébként a legmesszebbre az 1983-as LP egyik slágere, az Everything Counts nyúlt vissza.

A ráadás aztán már Depeche Mode best of volt. A Strangelove-val, a Walking in my Shoes-zal, az It's a Question of Time-mal és a záróőrülettel, a Personal Jesus-szal. Ebben a blokkban aztán volt minden, apróbb szólók éppúgy, mint a közönség hosszas énekeltetése.

Kattintson a képre a többi fotóért!Fotó: Hirling Bálint - Origo

A színpadkép visszafogott volt, nem uralta el látványával a show-t, bár rendszeresen jöttek például az új lemezhez igazított videografikák, vagy éppen szürreális képbetétek, holdfényben, lassított felvétellel rögzített háziállat közelképek. Remekül passzolt a koncert légköréhez az új album, Gahan slágerének, a Cover me-nek fekete-fehér klipje is. A kivetítő vizuális világát egyébként is a Mode mozgóképes látásmódját meghatározó régi barát, Anton Corbijn minimalista, fekete-fehér elképzelései uralták. A főként fotográfusként jegyzett holland Corbijn már több mint 30 éve dolgozik a zenekarral, rendezi klipjeiket. Az ő munkája volt például az emblematikus It's a Question of Time bőrszerkós, bébit motoron szállító figurájának megalkotása is.

Kattintson a képre a többi fotóért, és nem csak Dave Gahan látványos tetoválásait láthatjaFotó: Hirling Bálint - Origo

Ha csak a kivetőt nézte volna valaki, akkor egy tökéletes, talán a CD minőségnél is jobb hangzású, iszonyatosan gyors vágásokkal operáló koncertfilmet látott volna. Olyan briliáns rendezői megoldásokkal, mint amikor a karját az ég felé nyújtó Dave Gahan karján simán olvasható volt közeliben a tetovált név - Jennifer -, aki nem más, mint az énekes jelenlegi, harmadik felesége, és akivel talán végre révbe ért ez a nyughatatlan zenész.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK