Elton John kutyája arcon harapott egy kislányt

Elton John
Vágólapra másolva!
Két éve történt, hogy Elton John fiaival játszott az akkor öt éves Charlotte, amikor a zenész spánielje váratlanul megharapta a kislány arcát. Charlotte anyukája azt mondta, hogy azóta sem kért tőlük bocsánatot sem Elton John, sem pedig a férje. A kislány azóta pszichológushoz jár, hogy feldolgozza a traumát. 
Vágólapra másolva!

Az ötéves Charlotte Kieran Elton John fiaihoz ment át játszani, anyukája akkor még nem is sejtette, hogy szörnyű baleset lesz a vége.

Kislányát ugyanis megharapta a legendás zenész spánielje,

a kutya azért támadott, mert Charlotte felébresztette. A kislány arca súlyosan megsérült, sebek borították az egész orrát.

Az eset után a gyerek anyukája azt mondta, hogy

sem az énekes, sem pedig házastársa nem kért bocsánatot a történtekért,

és azt is elmondta, hogy nem érdekli, mekkora híresség Elton John, a bocsánatkérés a minimum lenne - írta a The Sun. A kutyatámadás majdnem két éve történt, és azóta sem próbáltak elnézést kérni tőlük, ráadásul Charlotte azóta pszichológushoz jár a trauma miatt.