Tóth Gabi világhírű művésszel készített közös dalt

Tóth Gabi
Vágólapra másolva!
Korábban Pápai Jocival turnézott Boban Markovic, most pedig Tóth Gabival készítettek közös dalt. Az énekesnő azt mondta, hogy csodálatos volt a közös munka, és koncertezni is fognak még együtt a világhírű művésszel. 
Vágólapra másolva!

Tóth Gabi világhírű művésszel készített közös számot: a Teremtés Koronája című dalában Boban Markovic is közreműködött. „Csodálatos volt a munka

én nem beszélek szerbül, ő nem beszél magyarul, mégis annyira jól megértettük egymást és annyira egymásra hangolódtunk, hogy meghívott és számos koncentjén részt veszek majd.”- írta az énekesnő, ráadásul az új szám ma debütál.

Nagyon nagy szó, hogy Boban Markovic és zenekara közös számot készített Tóth Gabival, és úgy tűnik, együttműködésük itt nem ér véget: az énekesnő azt mondta, hogy

lesznek még közös fellépések is.

Nem Tóth Gabi az első magyar énekes, akivel Boban Markovic együtt dolgozott: az év elején Pápai Jocival turnéztak.