Másfél évig dolgoztak ezen a két Rembrandton

Vágólapra másolva!
Másfél évnyi munka után végre befejezték Rembrandt képének restaurálását. A több mint 400 éven át magángyűjteményben őrzött kettős portré az egyetlen egész alakos képpár, amelyet Rembrandt valaha házaspárról festett. A festmények hol a Louvre-ban, hol pedig a holland Rijksmuseumban lesznek láthatóak.
Vágólapra másolva!

Francia és holland restaurátorok 18 hónapi munkával állították helyre azt a két Rembrandt-festményt, amelyet a holland Rijksmuseum a párizsi Louvre-ral közösen vásárolt meg. Az alkotásokat hétfőn mutatták be Amszterdamban. Az 1634-ből származó portrék a 20 éves Marten Soolmans amszterdami kereskedőt és feleségét, a 22 éves Oopjen Coppitot ábrázolják. A pár

esküvője alkalmából rendelte meg a mestertől

az egészalakos, nagyrészt fekete-fehér, több mint két méter magas kettős portrét. Abban az időben ilyesmi csak a hercegek szokása volt, nem a kereskedőké. A festményeket 2015-ben egy bonyolult és példátlan ügylet keretében, közösen vásárolta meg a két világhírű múzeum 160 millió euróért, nagyjából 50 milliárd forintért.

A képeket

sosem választják el egymástól,

először 5-5, majd 8-8 éven át lesznek láthatók hol a Louvre-ban, hol a Rijksmuseumban. Másfél év alatt a két múzeum szakemberei alapos kutatás után legalább hat réteg régi festéket távolítottak el a vásznakról. A restaurátorok kifinomult technikákkal, többek között ibolyántúli fénnyel és röntgensugárral világították át a műveket, így megtudták, hogy

Rembrandt a két szerelmes képét ugyanarra a vászonra festette,

az anyagot még a festés előtt kettévágták. A feleség, egy antwerpeni kereskedő lánya, bal kezében bőrkesztyűt tart. Hasa kerek, az első gyermeküket várják. Théophile Thoré holland műkritikus a nőt A holland Mona Lisa-nak nevezte el, jobb kezében fekete tollakból álló legyezőt emel magasra, nyakát négy sor gyöngy díszíti.

Taco Dibbits, a holland múzeum igazgatója azt mondta, hogy a két festményt minden kétséget kizáróan a legkisebb részletig Rembrandt alkotta. „A több mint négy évszázadon át magángyűjteményben őrzött kettős portré az egyetlen egész alakos képpár, amelyet Rembrandt valaha házaspárról festett” - mondta Dibbits. Bár a restaurátoroknak a legapróbb részletekig mindenben egyetértésre kellett jutniuk,

a két múzeum még vitatkozik a képek keretén.

A Louvre aranyozottat szeretne, a Rijksmuseum sötét fát. A két portré 1877 óta a Rothschild család francia ágának tulajdonában volt, ezalatt mindössze egyszer, 1956-ban láthatta a közönség, mielőtt tavaly márciusban a Louvre-ban kiállították volna őket. A család 2013 tavaszán ajánlotta fel a kettős portrét a Louvre-nak megvételre. Március 6-ától az amszterdami múzeum High Society - Four centuries of glamour (Úri társaság - négy évszázad tündöklés) című kiállításán lesz látható a Rembrandt-portrépár, azután visszakerül a Louvre-ba.