Elton John rendesen leégette magát a kiejtésével

France: Elton John performs in Toulon
Elton Johnt brit énekest 2015 szeptemberében verték át a hírhedt orosz viccmesterek.
Vágólapra másolva!
Elton John kedves gesztusnak szánhatta a videoüzenetet, azonban végül csúnyán leégett azzal, hogy Ed Sheeran nevét hibásan ejtette ki. Nem ez volt az első alkalom, hogy Elton John belebakizott a Sheeran vezetéknévbe.
Vágólapra másolva!

Elton John a világhírű Caesars Palace szállodában koncertezik folyamatosan, így most is Las Vegasból küldött videoüzenetben tudott csak gratulálni Ed Sheerannek, amiért elnyerte a 2018-as Brit Awards-on a Globális siker-díját. Annak ellenére, hogy

„drága barátom”-nak szólította Sheerant, a vezetéknevét rosszul ejtette ki.

Elképzelhető, hogy csak egy nyelvbotlás történt, de az sem kizárt, hogy Elton John valóban nem tudja, hogy kellene kiejteni Ed Sheeran nevét, mindenesetre az internet azóta a legendás zenészen nevet.

Egy 2012-es és egy 2015-ös Twitter-bejegyzés alapján kiderült, hogy

Elton John nem először mondta ki rosszul Ed Sheeran nevét.

Bár Ed Sheeran nem távozott üres kézzel a 2018-as Brit Awardsról, mégsem lehet teljesen elégedett, ugyanis összesen

5 kategóriában jelölték, de csupán egy díjt kaphatott meg végül.