Idegesítette, hogy nyúlkálnak felé a férfiak, ezért levonult a színpadról

Elton John
Sir Elton John — 300 millió font. Az énekes, zeneszerző, aki már annyiszor abba akarta hagyni, de aztán mindig jött egy újabb legutolsó koncert.
Vágólapra másolva!
Megelégelte, hogy közönségének néhány tagja folyton felé és zongorájához nyúlkál, ezért egy goromba beszólás után, sértődve elhagyta a színpadot Elton John.
Vágólapra másolva!

Elton John már harmadik Las Vegas-i szezonját tölti, korábban 2004-ben és 2009-ben tudta le ott hatalmas koncertsorozatát. Hiába a nagy rutin, úgy néz ki, most mégsem sikerült tökéletesen uralnia a színpadot. Valami eltört. A Saturday Night's Alright for Fighting című dalánál eddig mindig felhívtak néhány embert a közönségből, akik a zongorája mellett állva élvezhették a zenét. De mostantól nem lesz több közös éneklés, mert a múlt héten volt egy kis döccenő a félig-meddig koreografált résznél. A zongora mellett álló minitömegben voltak a kelleténél aktívabbak is. Az egyik férfi odáig ment, hogy folyamatosan

nyúlkált Elton John és a mikrofonja felé, majd a zongora billentyűinél is matatott.

A színpadon álló biztonsági személyzetből már az első nyúlkálásoknál jelezték, hogy ez nem jó út. A videón látszik is, hogy eleinte vagy három férfi zavarja a koncertet. Volt, aki csak nyúlkált, és volt egy páros is, akik közül az egyik folyamatosan fényképeztette magát, és persze ott is ment a benyúlkálás. Egészen addig, amíg Elton John meg nem elégelte. Abbahagyta a játékot, és nem hallható, de jól látható módon

azt üvöltötte oda a fickónak, hogy fuck off!, azaz húzz a p*csába!

Aztán egyszerűen levonult a színpadról még a szám vége előtt. Amíg hátul volt, a biztonságiak letessékelték a nézőket a színpadról, aztán Elton John visszament, és mielőtt belekezdett volna az oroszlánkirályos dalába, azt mondta,

Elton John az Independenthez juttatott el egy közleményt az esetről. Azt írta, „tegnap este az egyik rajongó odanyúlt a billentyűkhöz, miközben játszottam, és az után sem hagyta abba, hogy rászoltam. Majd még közelebb jött a zongorához, fotózkodni próbált, amivel aztán teljesen elrontotta az előadást. [...] Minden este, mikor a Saturday Night-ot játsszuk, rajongókat engedek a színpadradra, ami egy nagyon aranyos momentuma a koncertnek. Ilyenkor találkozom velük, kezet rázunk, és ugye ott vannak velem, amíg játszom. [...] Eddig mindig nagyon udvariasak voltak, és megértették, hogy éppen egy dal közepén vagyunk, amit többé-kevésbé együtt adunk elő. De

egyáltalán nem érdekelte, hogy igazából egy koncerten van. Én meg elmondtam neki, mit gonolok erről.” A férfit egyébként az épületből is kivezették. Elton John pedig a rövid szünet után befejezte a koncertjét.