Trianonról szóló rockoperát mutatnak be nyáron

Koltay Gábor, filmrendező
Budapest, 2017. szeptember 9. Koltay Gábor filmrendező Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező temetésén a Fiumei úti sírkertben 2017. szeptember 9-én. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Trianon címmel nagyszabású rockoperát mutatnak be június 22-én és 23-án a budapesti Hősök terén. A több száz szereplőt felvonultató darab rendezője, a szövegek összeállítója Koltay Gábor, a zeneszerző Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője.
Vágólapra másolva!

Nagyszabású rockoperát mutatnak be a Hősök terén június 22-én és 23-án. A mű címe Trianon, rendezője pedig Koltay Gábor, aki a pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, „a szó és a téma, Trianon száz éve kavar szenvedélyeket az országban. A rockopera

miként befolyásolta életünket alapvetően mindaz, ami 1920-ban történt, vagyis hogy Magyarország szétszakadt.” Kiderült, hogy a Trianon című produkcióban szereplők túlnyomó többsége látható volt a két évvel ezelőtt, szintén a Hősök terén bemutatott Itt élned, halnod kell című rockoperában. A Trianon-ban színpadra lép többek között Varga Miklós, Vadkerti Imre, Kalapács József, Makrai Pál, Sipos Imre, Benkő Péter, Palcsó Tamás, Rudán Joe, Varga Szabolcs és Varga Vivien is. A produkcióban

15 énekes, 20 színész, 200 táncos, 100 statiszta, 30 lovas és 40 artista fog közreműködni.

A stáb komoly díszletrendszerrel készül, a Hét vezér szoborcsoport elé két nagy színpad kerül majd. A díszletbe két óriási LED-falat építenek, amellyel szemben lesz egy nagyobb lelátó, oldalt, a múzeumok előtt pedig további kettő.

Koltay Gábor Forrás: MTI/Soós Lajos

Koltay Gábor azt is mondta, „úgy tapasztalom, nagyon sokan nem igazán tudják, mi történt 1920. június 4-én, amikor aláírták az első világháborút lezáró békeszerződést Versailles-ban, a Grand Trianon palotában.

területének több mint kétharmadát veszítette el. Szeretnénk elgondolkodtatni az embereket, illetve az értelem mellett az érzelmeket is átélhető módon felmutatni.”

A darab négy tételből áll, az első a 19. század végi millenniumi ünnepségektől Trianonig tart, a második 1920-tól a második világháború végéig, a harmadik a Kádár-korszakot mutatja be, a záró tétel pedig a rendszerváltozás óta eltelt éveket. A szövegkönyvet Koltay Gábor emlékezések, dokumentumok, költemények, megzenésített versek segítségével állította össze. A rendező elmondta, hogy

nem a történelem kerekét kell visszafordítani,

hanem életben tartani, megkeresni azokat a lehetőségeket, amelyek a határok feletti nemzetegyesítéshez vezetnek. Koltay Gergely pedig azt monda, azt akarja kifejezni, mit éreznek a magyarok itthon és otthon, Magyarországon és a külhoni közösségekben.

Koltay Gábor azt is elmondta, hogy a produkció nem állami támogatásból valósul meg, és bízik abban, hogy a két előadás után továbbiak is lesznek szerte az országban. „Két év múlva lesz Trianon századik évfordulója, szeretnénk valami fontosat és szépet mutatni” - mondta.