Apa, férj, magyar, keresztény és művész vagyok

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója mondja el gondolatait a most vasárnapi választásról. Az Origónak arról ír, hogy az Opera a tizenkilencedik század vége óta nem kapott olyan nagy figyelmet és támogatást, mint most, 2010 óta. Küldött egy fényképet is az Operaháznak nagyon fontos, most épülő Eiffel Műhelyházról is.

Mindenki a saját portáján söpör.

2011-től az Opera ügye végre esélyt, támogatást, türelmet és forrást kapott, a dualizmus kora, az Operaház és a mai Erkel Színház felépülése óta először igazán. Volument és huzamosságot egyszerre a támogatásban! Aztán nézőket, elismerést és bevételt is. És teremtettünk 400 új munkahelyet, 2016-ban és 17-ben a világ legszorgosabb operaháza címet nyertük el Londonban, a legtöbb előadást a legszélesebb repertoáron tartva. A jövő nálunk valóban elkezdődött: közel 2000 kollégával két hónapja új ötéves ciklust indíthattunk, nem kevésbé nagyra törő célokkal, az európai első vonalba jutás minőségi tervével.

Eiffel Műhelyház, április 5-i állapot Forrás: Berecz Valter - Opera

Most kampány van, ami mint a profi boksz, önmagában is több szakaszú. A sajtótájékoztató kulturált, méltányos, a mérlegelésnél már ott a lélektani hadviselés, s ha a szorító kötelei közé lépsz, az éles kampányban már nem elég a bülbül-szó: amint leejted a kezed, és nemhogy nem támadsz, de nem is védekezel, a korábban elnyert övekről mesélnél vagy előhúznád a széplelked, jönnek a horgok és padlóra kerülsz. Aki finnyás a vérre, nyilván nem megy efféle meccsre: de a magyar bokszoló győzelmének azért ő is örülni fog, mert valahol helyette is küzd a ringben.

És a kampány mindig kétállású kapcsolóban végződik: vagy ez, vagy az. Hihetjük, hogy van harmadik lehetőség, de arról mindig kiderül: ha odakapcsolsz, akkor is a két lámpa egyike gyullad fel. Így hát itt is, mint minden szervezet tetején egyvalakinek döntenie kell igent vagy nemet, akár a lelkiismeretünkben, amikor a sok mérlegelés után csak húzni kell azt az ikszet valahova - vagy ide, vagy oda.

Azt pedig oda kell húzni, ahová tartozik. Ahová tartozunk. (Utána pedig azon kell munkálkodni, hogy máskor még ennyit se kelljen lamentálnunk, világítson szebben, erősebben, ökonomikusabban az a lámpa.)

Apa, férj, magyar, keresztény és művész vagyok, egy a kultúránkkal és a történelmünkkel. Lemondani a mivoltom egyik eleméről sem tudok. És igennel szavazok. De hogyan?

Például sose ikszet húzok, inkább mindig azt a jelet, ahová tartozom, s amely létnek édes-keserű terhét cipelem: iksz helyett keresztet.

A Választási Bizottság szerint a kereszt: érvényes! Szerintem is.