Pápai Jocinak megtiltották az éneklést

A Dal 2018 
Pápai Joci
Dal 2018 produkcio, TV müsor, Akvárium. 2017.12.06 Fotó: Csudai Sándor
Vágólapra másolva!
A Life.hu a Bors információira hivatkozva adta hírül: Pápai Joci nem használhatja a hangját. Az énekes minderről valószínűleg írásban tájékoztatta az érdeklődő újságírókat, hiszen jelenlegi állapotában akár végzetes következményekkel is járhat a megszólalás.
Vágólapra másolva!

Pápai Jocinak orvosai tiltották meg nemcsak az éneklést, hanem a beszédet is.

Ugyanis az énekesnél a vizsgálatok gégegyulladást diagnosztizáltak. Ennek leggyakoribb oka a megfázás, az influenza kapcsán kialakuló vírusfertőzés. A gyulladásba került vagy fertőzött hangszalagok váladékoznak, innen ered a rekedtség jelensége is.

Fotó: Csudai Sándor/Origo

A helyzetet muszáj komolyan venni, hiszen egyes esetekben légúti elzáródás is bekövetkezhet.

Pápai Joci információk szerint komolyan is veszi az orvosok intelmeit, ugyanakkor a sajtóhoz eljutatott

üzenete azt is sejteni engedi, hogy nehezen dolgozza fel a helyzetet.

Pápa Joci ugyanis egyrészt türelmet kért a rajongóktól, ugyanakkor azt is megjegyezte: