Meghalt Babos Gyula

2018.04.13. 18:43

A Kőbányai Zenei Stúdió Facebook-oldalán jelentette be Babos Gyula halálát, aki az iskola egyik alapító tanára volt.

A Liszt Ferenc-díjas jazz-zenész, zeneszerző, művésztanár 68 éves volt.

Babos Gyula 1949. június 26-án született Budapesten. Már 15 éves korától gitározott, majd játszott a Kex együttesben, a Rákfogóban, később Kőszegi Imre zenekarában is. 1979-ben megalapította első saját együttesét Saturnus néven, majd 1985-ben létrehozta a Babos Triót.

1989-ben jelent meg első szóló lemeze Kinn és benn címmel, majd ezt követte a Sham című lemez. 1994-ben a Sonynál jelent meg a világszerte kiadott Blue Victory című album. Ugyancsak a Sony adta ki 1998-ban az Egyszer volt... című lemezét.

1998-tól a Take Four nevű együttesével három lemezt adott ki, majd Herbie Mann-nel készített felvételt. 2004-ben megjelent a Trilok Gurtuval közös koncertlemeze, a Babos Project Special-lal pedig Variáció címmel készített lemezt.

1977 óta a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tanára volt. Alapító tanára volt 1996-tól a Kőbányai Zenei Stúdió könnyűzenei szakközépiskolának.

Babos GyulaFotó: Csudai Sándor - Origo

Több mint fél évszázados pályafutása során számtalan kiválósággal zenélt együtt: a magyar jazz és rock élet szinte teljes élvonala mellett többek között Victor Baileyvel, Terry Lynn Carringtonnal, Frank Zappával, James Moodyval, Tony Scott-tal, Trilok Gurtuval.

Alapító tagja és tisztségviselője volt a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületnek.

Babos Gyulát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és annak Kőbányai Zenei Stúdiója saját halottjának tekinti.

Pályája során kitüntették többek között EMeRTon-díjjal, Szabó Gábor-díjjal, 2005-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét, 2008-ban pedig a Liszt Ferenc-díjat.

Felesége Katona Klári énekesnő.

Tóth Vera Facebook-oldalán emlékezett meg a zenészről.

Isten nyugosztaljon Gyuszi bácsi...

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés,