Orosz magasiskola

2018.04.16. 18:28

Idén már ötödször rendezi meg a Nemzeti Színház a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (Madách International Theatre Meeting, MITEM). Minden áprilisban a Nemzeti Színház Budapestre hozza Európa legjobb színházait (sőt, olykor Európán kívülről is válogat, idén április 29-ig minden napra kínál valamit), egyre nagyobb megtiszteltetést jelent ide meghívást kapni. Idén Fokin, Tuminas, Nekrosius, Rizsakov világhírű előadásai mellett jön a Berliner Ensemble (Michael Thalhaimer rendezésében A kaukázusi krétakört kétszer is játszották a Nemzetiben) és Giorgio Strehler egykori legendás színháza, a milánói Piccolo Teatro. 

A valódi indiánoknak nem sok köze van a klasszikus indiánregények szereplőihez. A regénybeli indiánok idealizált alakok, megtestesítik mindazt, ami a hétköznapi emberekből hiányzik. Nekem az orosz színészek is olyanok, mint az indiánok. Nem mondom, hogy nem láttam kiváló színészeket más nemzetekből, vagy hogy nem láttam nem olyan jól teljesítő orosz színészeket. Viszont összességében az „orosz színész" számomra mitologikus lény, megtestesíti mindazt, amit úgy általában hiányolni szoktam. Elsősorban a színpadi jelenlét intenzitására gondolok.

Svejk.VisszatérésForrás: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt

Történt egyszer az avignoni fesztiválon (a két legfontosabb színházi fesztivál helyszíne Avignon és Edinburgh), hogy delegált sajtómunkásként fegyelmezetten végignéztem egy neves nyugat-európai színház előadását a hivatalos programban. Volt ott minden: hírességek a színpadon és a nézőtéren, impozáns díszlet. Egy dolog nem volt benne: spiritusz. Aztán belevetettük magunkat az éjszakába, az off program kiismerhetetlen forgatagába. Ez olyan gazdag, hogy lehetetlen eligazodni benne, csak sodródik az ember. Így kerültem egy egyáltalán nem híres orosz társulat előadására. Valamiféle raktárhelyiségben Dosztojevszkijt játszottak pár fémhordó között. Na ez az, mondtam magamnak, itt megvan, amit a híresek előadásából hiányoltam az előbb. Közel sem volt tökéletes az az orosz előadás, de legalább vérre ment a dolog. Mindenki mindent beleadott.

A MITEM elképzelhetetlen orosz előadások nélkül, idén mindjárt az elején láthatott a közönség pár nap különbséggel kettőt is. Talán udvariatlanság is egy füst alatt beszélni róluk, hiszen nem sok minden köti össze őket (hogy jön Svejkhez Oidipusz?). Mindkét előadást a világ rendezőinek csúcsához tartozó művész állította színpadra, akik tökéletesen komponálnak, irgalmatlan profizmussal uralják a produkció összes elemét. Ahogy József Attila írta: „és úgy éreztem ez a rend – egy szálló porszem el nem hibbant." Ahogy a magyar elnevezése is mutatja: a rendező rendet csinál, és ha jól végzi a dolgát, akkor a nézőben ez már-már szakrális nyugalom érzését kelti.

Ljudmilla Makszakova (Iokaszté) az Oidipusz királybanForrás: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt

Hiába tűnik nyomasztóan kaotikusnak a külvilág, a színházban valami megnyugvás tölt el bennünket, hogy olyan nagy baj nem lehet, ha valaki így meg tud komponálni egy előadást. Sőt vannak hozzá az emberi fajnak olyan kiváló példányai, akik ki tudják szakítani a káoszból az előadás idejét és terét, belesimulnak a rendbe. A modern színházművészetet a huszadik században létrehozó rendezők közül keveset ismer az átlagos műveltségű színházbajáró, de talán Sztanyiszlavszkijét igen, és az „átélés" fogalmát kötik hozzá a felszínes ismeretek. Pedig Sztanyiszlavszkij legalább olyan fontosnak tartotta a tökéletes technikai felkészültséget is. Ennek hagyományát is továbbvitte a rendkívül erős orosz színészképzés. A MITEM-en vendégszereplő szentpétervári és moszkvai előadás mindegyik, de tényleg mindegyik színésze elképesztő teljesítményt nyújt. Először is mozgásművészek valamennyien: egész testből játszanak, és olyan szintű technikával, mint azok, akik csak a mozgással keresik a kenyerüket, soha meg nem szólalnak a színpadon. Másodszor a beszédjük tökéletes, bravúrosan bánnak a hangjukkal. És ehhez jön még a jelenlét intenzitása: a hőfok.

Gyakran előfordul magyar előadásoknál, hogy bejön egy színész, és érzem rajta, hogy nincsen jó állapotban testileg-lelkileg, valahol máshol lenne inkább, neadjisten unja is, amit csinálnia kell. Pedig ha nincs kellő hőfok a színpadon, akkor hogyan legyen a nézőtéren? Soha nem hallottam még olyan szenvedélyesen beszélni színházról másokat, mint orosz embereket. Vérre megy. Remélem, még jó sokáig lesz MITEM, és a MITEM-en olyan orosz előadások, ahol a rendező pontosan kitalálta, kinek mi a dolga, és mindenki tökéletes felkészültséggel, teljes odaadással el is végzi a munkáját.

Kattintás után a cikk folytatódik!

Előző
Következő