A győri szökőkutakból is Ed Sheeran folyik

átadás avatás díszkivilágítás esti kivilágítás FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA KÖZTERÜLET szökőkút városkép
Győr, 2016. április 21. A felújított szökőkút színes kivilágításban Győr belvárosában, a Megyeháza téren 2016. április 21-én, az átadás napján. Az 1970-es évben épült szökőkutat teljesen felújították 70 millió forintból. A vízsugarak a nap több szakában zenére váltakoznak, este pedig díszkivilágításban láthatók. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Körülbelül 8000 győri szavazott arról az elmúlt hetekben, hogy milyen zene szóljon a város két hangos szökőkútjából. 
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben zenei szavazás folyt Győrben, amiben nagyjából 8000 helyi vett részt. Arról döntöttek, hogy milyen dalok szóljanak a város két hangos szökőkútjából. Radnóti Ákos polgármester szerdán tartott sajtótájékoztatót a szavazás eredményéről. Azt mondta, kísérleti jelleggel szavaztatták meg, hogy milyen dalok szóljanak a Megyeház téri, valamint a Duna és a Rába találkozásánál lévő szökőkutakból.

A felújított szökőkút az átadás napján Győr belvárosában, a Megyeháza téren 2016 áprilisában. Az 1970-es évben épült szökőkutat teljesen felújították 70 millió forintból. A vízsugarak a nap több szakában zenére váltakoznak, este pedig színes kivilágításban láthatók Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A Megyeház térit még 1970-ben építették, és két éve újították fel körülbelül 70 millió forintból. A kút ekkor kapott fény- és hangjátékra alkalmas berendezéseket. A szavazás eredményeként

naponta öt alkalommal szólal meg

Ed Sheeran angol énekes Shape of you című dala, a győri énekesnő, Dallos Bogi Már nem zavar című dala, a Republic 67-es úton című slágere, a Queen Bohemian rhapsody című dala és Erkel Ferenc Palotás-a.

Multimédiás úszó szökőkút Győrben, a Rába és a Mosoni-Duna összefolyásánál lévő földnyelv végében 2017. júliusában. Az érdeklődőket a szökőkút vízfalára vetített képek, filmek, illetve zene fogadja a városban Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A Duna és a Rába találkozásánál fekvő szökőkútból két hét múlva Ákos Ilyenek voltunk című dala, Andrea Bocelli és Sarah Brightman Time to say goodbye című duettje és Liszt Ferenc Szerelmi Álom című zongoraciklusa szólal meg. A győri alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az önkormányzat tervei szerint idén is felújítanak néhány szökőkutat a városban.