Kórházba került az Omega gitárosa, Molnár György

Molnár György Omega
Felcsút, 2015. június 13. Molnár György gitáros az Omega Oratórium előadásán Felcsúton, a Pancho Arénában 2015. június 13-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Biciklizés közben lett rosszul Molnár György, az Omega gitárosa. Egyből tudta, hogy a szívével van baj.
Vágólapra másolva!

Az Omega 68 éves gitárosa, Molnár György a napokban lett rosszul biciklizés közben. Egyből tudta, hogy a szívével van a baj, mert nemrég volt már egy hasonló, szívritmuszavar okozta rohama. Molnár állítólag már a pacemaker beültetésére készül, de

előtte még szeretne fellépni az Omegával.

A mostani roham után defibrillátoros terápiával állították helyre a szívritmusát. A Blikknek azt mondta, „valami nagyon nem stimmel. Ezúttal is megbikáztak, de még nem tudni, ez meddig lesz elég. Homályosan, de láttam, legalább nyolcan álltak az ágyam körül, és éreztem is, ahogy a mellkasomra ráteszik azt a két hatalmas elektródát. Kétszáz joule-t engedtek belém, ami nem kevés. Néhány másodpercig nem is vert a szívem.” A félelemről azt mondta, „nem vagyok kétségbeesős típus.

de minden tőlem telhetőt meg akarok tenni, hogy egyenletesen ketyegjen. A szívritmus-szabályozó beültetését is vállalom, de a szombati koncertet nem szeretném kihagyni.” Az Omega május 12-én szombaton lép fel a szlovákiai Léván. Az Omega idei

nyara zsúfolt lesz, ráadásul tele nagyobb utazásokkal.

Szlovákián kívül Németországban, Lengyelországban, különböző skandináv országokban és még az Egyesült Államokban is terveznek fellépni.

Molnár György gitáros az Omega Oratórium előadásán Felcsúton 2015-ben Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Molnár György a lábadozás időtartamáról azt mondta, „ma már nem kell heteket kórházban tölteni egy pacemaker miatt. A ritmuszavarban a hirtelen gyengeség a legrosszabb. A bringát

és a veríték is levert. Kellemetlen lenne, ha ez a színpadon történne, bár ott védve vagyok, mert a zene az életem.” A lapnak azt is elmondta, hogy második házasságából való két kisfiának csak akkor mondja el, hogy kórházban volt, mikor hazaengedik.