Indul a 6. MOL Nagyon Balaton

Vágólapra másolva!
A pünkösdi nyitóhétvégével hivatalosan is elrajtol a 6. MOL Nagyon Balaton, mely a Balaton Régió eseményeit májustól októberig átfogó, nagyfesztiválokat, kulturális programokat, különleges gasztroeseményeket, világsztárokat és több száz hazai zenészt felvonultató programdömpinggel várja idén a több mint egy millió turistát. A tavalyi sikernek köszönhetően idén is megjelent, és országszerte fellelhető a Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány, benne a legizgalmasabb balatoni eseményekkel és a legjobb helyek ajánlóival.
Vágólapra másolva!

A MOL Nagyon Balaton idén is összegyűjtötte a Balaton Régió legjobb programjait, legyen szó gyerek- vagy sporteseményekről, gasztro-, bor- vagy jazzfesztiválokról, nagy zenei vagy épp összművészeti fesztiválokról. Ennyi program között egészen biztosan mindenki megtalálja a számításának megfelelő elfoglaltságot, akár egy hétvégét, akár a nyári vakációt tölti a Balatonon.

Forrás: MOL Nagyon Balaton

A MOL Nagyon Balaton – Indul a nyár! tihanyi szezonnyitó hétvégéjén Apey, a Band of Streets, a Random Trip és a Necc Party fellépésével hivatalosan is megkezdődik a rendezvénysorozat, miközben ugyanezen a szombaton ismét útjára indul majd a két komp Szántódról és Tihanyból, hogy a fedélzetén koncertet adjon a Halott Pénz. Másnap a Családi vasárnapon a Kiskalász és Kovácsovics Fruzsina koncertje, illetve kézműves foglalkozások és izgalmas gyerekprogramok gondoskodnak majd az egész család szórakoztatásáról. A Halott Pénzt követően június 22-én a Margaret Island, míg a nyár zárásaként szeptember 8-án Ákos lép majd fel a Balaton közepén, a naplementében összekapcsolódó két komp színpadán.

Kiadványok

A Balaton Régió eseményeit felsorakoztató Balaton Magazin a tavalyi nagy sikerre való tekintettel május közepétől országszerte 138 MOL-kúton, illetve számos fesztiválon, fővárosi és vidéki terjesztőponton érhető majd el ingyenesen. Ez a magazin több egy sima programfüzetnél, hiszen a koncertek, fesztiválok, gasztro-események, gyerek- és sportprogramok bemutatásán túl sztárinterjúkat, toplistákat és hosszabb lélegzetvételű írásokat is tartalmaz.

Számos ismert ember kedvenc balatoni helyeit és legszebb balatoni emlékeit lehet megismerni belőle.

Tökéletes olvasmány strandon napozás mellé vagy az árnyékban való hűsöléshez. Térképként szolgálhat azok számára, akik útnak indulnak, hogy felfedezzék a magyar tenger környékének kincseit.

A MOL Nagyon Balaton gondozásában jelenik meg idén is a Best of Summer ingyenes programfüzet, benne a legjobb nyári programok és fesztiválok programjával.

Fellelhető a MOL Nagyon Balaton egész nyáron átívelő rendezvényeinek programbontása

a VeszprémFesttől, a Művészetek Völgyén át a Paloznaki Jazzpiknikig, de az ország legjobb fesztiváljainak felhozatalát is tüzetesen áttanulmányozhatjuk: Fishing on Orfű, Telekom VOLT Fesztivál, Balaton Sound, Sziget, STRAND Fesztivál, B my Lake, Dunaszerdahelyi Fröccsfest. Május közepétől országszerte elérhető.

A kijelölt balatoni MOL-kutakon 10 000 Ft értékű vásárlás fölött, július 1. és 15. között a készlet erejéig Balaton Pass füzet jár ajándékba, mely értékes ajánlatokat és kedvezményeket tartalmaz a MOL Nagyon Balaton és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös kezdeményezésének köszönhetően. A Magyarország Rád vár! című belföldi forgalomélénkítő kampány részeként

szeretnék ösztönözni a Balatonra látogatókat, hogy a környék legismertebb szolgáltatóinak és vendéglátóinak megismerése mellett a „rejtett kincseket" is felfedezzék,

hiszen a Balaton Pass igazán sokszínű ajánlatokkal vár egész évben, egyes balatoni kedvezményeket akár december 31-ig lehet kihasználni. Idén másodszor jelenik meg a MOL Nagyon Balaton és Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésének részeként a Balatoni Gasztrotérkép, összegyűjtve a legjobb éttermek, büfék, cukrászdák és szálláshelyek listáját.

Siófok és Zamárdi

Siófok 1968-ban vált várossá, az egyik legnépszerűbb üdülőváros idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.

A jubileumi eseményt egy különleges, tíz nagy rendezvényből álló programsorozattal ünneplik majd a déli parton.

A nyitóesemény szintén a pünkösdi hétvégén, május 18. és 21. között, Pünkösdi Szezonnyitó címmel zajlik majd a siófoki PLÁZS-on. A négy napon át tartó Balaton parti ünnepen fellép Fenyő Miklós, a Wellhello, az Irigy Hónaljmirigy és a Csík Zenekar.

Az ünnepi programsorozat részeként láthatják majd a magyar alternatív zenei élet egyik legnagyobb alakját a Lovasi '18 alkalmával. A teltházas Lovasi 50 koncert után ugyanis Lovasi András turnéra viszi a teljes életművéből válogató produkciót, és július 20-án

Siófokon is felhangzanak majd Lovasi legfontosabb dalai

olyan zenésztársak közreműködésével, mint Dióssy D. Ákos, Falusi Mariann, Kispál András, Kiss Tibi és Leskovits Gábor.

Lovasi András Forrás: MTI

Napközben pihenés és napozás a fehér homokos parton, csobbanás a Balatonban, koktélozás a medence szélén, este pedig buli a csillagos ég alatt –

ezt nyújtja a Siófoki PLÁZS.

Június 16-tól veszi kezdetét a partidömping. A szezonnyitó estén fellép a Punnany Massif, az Ocho Macho és az NB.

Zamárdiban az elektronikus zenei fesztivál minden eddiginél nagyobb durranást ígér július 4. és 8. között. A Balaton Sound színpadain olyan előadók lépnek majd fel, mint a The Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Garrix, DJ Snake, Axwell V Ingrosso, Alesso vagy éppen Rita Ora, de idén is kifut a Party Boat és saját helyszínekkel lesznek jelen Európa legmenőbb klubjai.

Művészeti fesztiválok

Június 8. és 10. között Balatonfüreden a Könyv-Bor-Jazz Fesztivál az ünnepi könyvhéthez csatlakozva várja három napon keresztül a könyv-bor-jazz kombináció kedvelőit. Ez a fesztivál igazi kuriózummal szolgál azoknak, akik irodalmi újdonságokra vágynak és szívesen hallgatnak friss, progresszív zenéket jó borok társaságában. Augusztus 10-től pedig a sok évtizedes hagyománnyal rendelkező Balatonfüredi Borhetek várják majd a finom borok kedvelőit.

A Kultkikötő, ahogy minden évben, így most is várja az igényes szórakozás kedvelőit a Balaton partján, immár három helyszínen: Balatonföldváron, Balatonbogláron, Balatonfenyvesen.

A 2018-as évben már több mint 200 esemény szerepel a kínálatban:

zenés és prózai színházi előadások, koncertek, családi programok, filmvetítések, kiállítások és borkóstolók.

Július 11. és 15. között 15. alkalommal rendezik meg a VeszprémFest-et.

A rendezvény különböző zenei műfajok legszínvonalasabb, világhírű előadóit kínálja,

legyen szó világzenéről, jazzről, klasszikus zenéről, operáról vagy popzenéről. Idén olyan sztárvendégek lépnek majd színpadra, mint Ziggy Marley, Aloe Blacc és Amy MacDonald, Jose Cura, Joss Stone, Lajkó Félix, Miklósa Erika, Ramón Vargas és Rost Andrea.

Lajkó Félix Forrás: MTI

Idén július 20. és 29. között rendezik meg a Balaton legnagyobb összművészeti fesztiválját, a 28. Művészetek Völgyét Kapolcson, Vigándpetenden és Taliándörögdön.

A tíznapos fesztiválon közel 1200 különleges programmal várják a látogatókat:

koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, közösségi programokkal és interaktív játékokkal is készülnek a szervezők. A Völgy nagyszínpadán pedig ott lesz az Asian Dub Foundation, a Triggerfinger és a DePhazz is.

Idén nyáron is útjára indul a Klassz a pARTon! nevű nyáresti komolyzenei koncertsorozat, amelynek keretében neves előadóművészek és zenekarok, valamint a feltörekvőben lévő ifjú titánok lépnek fel a Balaton partján.

Augusztus elején lesz a 7. Paloznaki Jazzpiknik.

Olyan sztárvendégek lépnek majd fel, mint Jamie Cullum, Soul II Soul, az Electro Deluxe, a Kraak & Smaak.Napközben piknikhangulat, este koncertek. A MOL Nagyon Balaton és a Magyar Turisztikai Ügynökség szervezésében idén először vár Balatonbogláron, a Gömbkilátó mellett lévő réten a Balaton Piknik augusztus 19-én, melynek sztárvendége az idén 25 éves Kruder & Dorfmeister duó lesz.

Szezonzárás

Hagyományosan a zamárdi STRAND Fesztivál és az idén új helyszínre költöző B.my.Lake zárják a nyarat. Zamárdiban az eddig bejelentett Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, Rag'n'Bone Man, Kensington, Kungs, Sigala és Troyboi mellé érkezik majd Fritz Kalkbrenner is. A magyar előadók közül fellép Ákos, a Tankcsapda, a Halott Pénz, a Quimby, a Wellhello, a Punnany Massif, a 30Y, a Kiscsillag és még sokan mások. Idén először a Petőfi Zenei Díj gálája is itt, a STRAND Fesztivál nyitónapján kerül megrendezésre.

A B.my.Lake idén új helyszínen, Keszthelyen várja majd a minőségi elektronikus zene rajongóit. Az eddig közzétett nevek között Richie Hawtin, Marco Carola, Maceo Plex, John Digweed, a Tale of Us, Marcel Dettmann, Alan Fitzpatrick és Sam Paganini is szerepel.