Durván visszaéltek Zoltán Erika nevével

Zoltán Erika énekes
Budapest, 2009. szeptember 9. Zoltán Erika énekes részt vesz az Egészséges Ifjúságért Alapítvány sajtótájékoztatón, ahol anya-lánya program elindulását jelentik be, hogy felhívja a figyelmet a méhnyakrák megelőzésének fontosságára, a szűrésre és a védőoltásokra. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Visszaéltek Zoltán Erika nevével, és az énekesnő azt mondta, hogy szükség esetén akár jogi útra is terelné az ügyet. Állítólag rajongóitól tudta meg, hogy egy cég a nevével reklámozza termékeit. 
Vágólapra másolva!

Egy fogyasztószert forgalmazó cég azt állítja, hogy Zoltán Erika az általuk forgalmazott termékek segítségével szabadult meg tíz kilótól. Az énekesnő felháborítónak találja, hogy a nevével reklámoznak, és azt mondta, ha szükséges, akár jogi útra is tereli az ügyet, ugyanis ő

csakis az életmódváltásának köszönheti a fogyást.

„Rajongók hívták fel a figyelmemet, hogy egy fogyasztószereket forgalmazó cég az én nevemmel hirdeti termékeit, majd egy barátnőm is mondta, hogy látta a reklámot, és megkérdezte, hogy tényleg hatásos-e a szer, mert akkor megveszi. Fogalmam sem volt, hogy miről van szó, ezek után néztem utána, pontosan mi is ez” - mondta Zoltán Erika a Lokálnak. Az énekesnőnek nemrég összeállítottak egy személyre szabott étrendet, az életmódváltásnak köszönhetően pedig sikerült tíz kilót lefogynia. Zoltán Erika azt is elmondta, hogy

a kártérítés nem érdekli, csak azt akarja, hogy hagyjanak fel a hamis reklámmal.

Zoltán Erika az életmódváltásnak köszönhetően fogyott le Forrás: MTI/Bruzák Noémi

„A színpadi jelenlétem megköveteli a táncot, és ennek köszönhetően sajnos már problémák adódtak az ízületeimmel. Folyamatosan kerestem a módját, hogy hogyan érezhetném jobban magam.” Az énekesnő eljutott egy tanácsadóhoz, aki életmódváltó tervet állított össze neki. Azt mondta, „tiltólistát is kaptam, ebből a legnehezebben betartható volt számomra a tejtermékek teljes elhagyása. Egy hónapig tartott az átállás, eleinte nehéz volt, de megvan az eredménye. A fogyás mellett fizikailag 20-25 évet fiatalodtam.

Ki is adtuk a nyilatkozatot, hogy valaki pofátlanul visszaél a nevemmel, de ennek ellenére még mindig velem hirdetik a termékeket.

A jogászaim próbálták felkeresni a céget, de sajnos nem találtak róla semmilyen információt,

egyelőre lenyomozhatatlanok. Most kiadunk még egy nyilatkozatot, de ha nem változik semmi, jogi útra fogom terelni az ügyet. Nem érdekel a kártérítés, csak az, hogy hagyjanak fel a hamis reklámmal” - mondta. A Lokál által felkeresett szakértő szerint

az énekesnő akár milliós nagyságrendű kártérítést is kaphat, ha végül bírósághoz fordul.