Rendhagyó előadással ünnepelt a Madách Színház

Színpadi maszkban sokkolt a színész, Sasvári Sándor, sztárok, Az operaház fantomja
Vágólapra másolva!
Több oka is volt a Madách Színháznak Az Operaház Fantomja című musicalt ünnepelni, ezért rendhagyó előadást állítottak színpadra. A szerző, Andrew Lloyd Webber a világon először a budapesti színháznak engedélyezte, hogy eltérjenek az eredeti rendezéstől. 
Vágólapra másolva!

Az Operaház Fantomját ünnepelte a Madách Színház. Tizenöt évvel ezelőtt a szerző, Andrew Lloyd Webber jelenlétében mutatta be a színház Az Operaház Fantomja című musicalt. Az előadás azóta is nagyon sikeres, így a bemutató

15. évfordulóján nemcsak a jubileumot, hanem a 800. előadást is ünnepelték.

A különleges évfordulóra rendhagyó előadással készültek: az összes jelenlegi címszereplő, azaz Sasvári Sándor, Csengery Attila és Posta Viktor, valamint szerelmeik, azaz a Christinék, Knassy Renáta, Fonyó Barbara és Mahó Andrea is színpadra léptek. A magyar előadás azért is egyedi, mert ez volt az első olyan Az Operaház Fantomja a világon, amelynél

Webber engedélyezte, hogy eltérjenek az eredeti rendezéstől

- írta a Blikk.

Magyarországon a Madách Színház mutatta be a világon másodikként a Macskák-at. A fotó 2014-ben készült a Macskák néhány szereplőjével, középen pedig Webberrel Forrás: Getty Images/WireImage/Danny Martindale

A 15. évfordulóról a hetven éves szerző is megemlékezett. „Nagy örömömre szolgál és

akik ma ünneplik ezt a különleges évfordulót” – üzente Webber a társulatnak.