Két gyönyörű színésznő egy helyen

Vágólapra másolva!
Június 10-én két gyönyörű és legalább annyira tehetséges színésznő, Gera Marina, az Örök tél főszereplője, és Barta Ágnes, a Nemzeti Színház társulatának tagja lesznek Kalmár Tibor vendégei a Sláger Témában.
Vágólapra másolva!

Június 10-én a Sláger Téma első órájának vendége Gera Marina lesz. Az Örök tél című film főszereplőjéről kiderül a műsorban, hogy a Kossuth- vagy az Oscar-díjnak örülne-e jobban, ahogy az is, melyik történelmi hősnőnket alakítaná a legszívesebben a mozivásznon. Ezek mellett arra is fény derül, hogyan viseli, hogy

tehetsége mellett szépsége és szerepei miatt is

egyre többen gondolnak rá, mint a magyar femme fataléra.

Kalmár Tibor és a Nemzeti Színház színésznője, Barta Ágnes Forrás: Origo

A vasárnapi Sláger Témában 21 órától pedig Barta Ágnessel beszélget Kalmár Tibor. A Nemzeti Színház ifjú és gyönyörű színésznőjének tehetségét, sokszínűségét bizonyítja, hogy egyik este az Egri Csillagok Vicuskáját, vagy a Csíksomlyói Passió Mária Magdolnáját, míg máskor pedig a Woyczek Marie-ját alakítja. Barta Ágnestől természetesen azt is megtudhatjuk, hogy ősztől milyen premierekben láthatjuk majd a Nemzeti Színház színpadán.