Híres erdélyi épületet vett meg a magyar állam

Pannónia szálló Szatmárnémeti
Pannónia szálló Szatmárnémeti
Vágólapra másolva!
Magyar állami tulajdonban levő vállalat vásárolta meg és újítja fel Szatmárnémeti reprezentatív épületét, a város régi főterén álló egykori Pannónia szállót. Az új tulajdonos képviselőit a szatmárnémeti polgármesteri hivatalban is fogadták.
Vágólapra másolva!

Korábban a Portalsm.ro helyi hírportál bemutatta a romániai cégbíróság adatközlésének a fénymásolatát, amely arról tanúskodott, hogy a szecessziós műemléképület tulajdonosának, a Dacia SA-nak a teljes részvénycsomagját a Manevi Zrt. vásárolta meg. A Manevi Zrt. tulajdonosa a magyar állam, a tulajdonosi jogokat pedig a cégben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tölti be.

A szatmárnémeti polgármesteri hivatal az új tulajdonos képviselőivel folytatott pénteki megbeszélés után azt közölte: kész minden segítséget megadni ahhoz, hogy

a város egyik legszebb és leghíresebb épülete mihamarabb visszanyerje régi pompáját.

A városháza azt is hozzátette: hamarosan EU-s forrásokból újul meg a város régi főtere, melyen a Pannónia szálló is áll. A hivatal hatmillió eurós támogatást nyert a régi központ felújítására.

A Pannónia szálló Forrás: --

Erdély egyik legszebb szecessziós épülete 11 éve áll elhagyatottan szatmárnémeti központjában. A polgármesteri hivatal évekkel ezelőtt az épület homlokzatát a szálló stilizált vonalait megjelenítő óriásposzterrel takarta el, mely a hulló vakolattól is védte a járókelőket.
A Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján épült, 1902-ben megnyitott szálló előbb Pannonia, majd Dacia néven fogadta a látogatókat. Az 1995-ös privatizáció idején az akkori alkalmazottak vették át a szállodát működtető cég részvényeit. 2007-ben egy román üzletember vásárolta meg a céget, aki a szálloda felújítására készült, de terveit a gazdasági válság meghiúsította. Azóta az épület állaga erősen leromlott.