A Harry Potter és az elátkozott gyermek tarolt a Tony-díjátadón

2018.06.11. 13:30

Vasárnap este adták át a legnagyobb színházi elismerésnek számító Tony-díjakat New Yorkban. A legtöbb díjat A zenekar látogatása című közel-keleti témájú musical, a Harry Potter és az elátkozott gyermek és az Angyalok Amerikában vitték el.

Vasárnap adták át a Tony-díjakat, azaz a Broadway legrangosabb elismerésit New Yorkban, a Radio City Hallban. Ez volt a 72 díjátadó, és a házigazdája Josh Groban és Sara Bareilles voltak. Az est sztárfellépői között volt Bruce Springsteen is aki, Springsteen on Broadway című előadásából adott elő egy dalt.

Bruce Springsteen a Tony-díjátadónForrás: AFP/2018 Getty Images/Theo Wargo

A zenekar látogatása című film alapján készült musical tíz díjat nyert el, köztük a legjobb musicalnek járó elismerést, a Harry Potter és az elátkozott gyermek hat díjat kapott, többek között a legjobb darabét, az Angyalok Amerikában pedig a legjobb drámafelújítás díjával együtt három Tonyt gyűjtött be. A J. K. Rowling regényeit folytató Harry Potter és az elátkozott gyermek korábban már a londoni West Enden is elsöprő sikert aratott, és a Broadwayn

is telt házzal játsszák.

John Tiffany pedig a darab rendezéséért élete második Tony-díját nyerte el érte.

John TiffanyForrás: AFP/2018 Getty Images/Mike Coppola

A zenekar látogatásá-nak rendezője, David Cromer is díjazott lett. A musical a 2007-ben bemutatott izraeli film feldolgozása, David Yazbek dalaival és Itamar Moses történetével. Története szerint egy egyiptomi rendőrzenekar izraeli fellépésre utazik, de egy kis hiba miatt nem úti célukhoz érkeznek, hanem egy sivatagi városban kötnek ki. A darab a legjobb musicalszövegkönyv és a legjobb eredeti színpadi műhöz készült zene díját is megszerezte.

Andrew GarfieldForrás: AFP/2018 Getty Images/Theo Wargo

A színészi díjakat Andrew Garfield (Angyalok Amerikában), Laurie Metcalf és Glenda Jackson (Három magas nő), Tony Shalhoub és Ari'el Stachel (A zenekar látogatása) és Lindsay Mendez (Carousel – Molnár Ferenc Liliom-ja alapján) kapta.

Andrew Garfield (A csodálatos Pókember, Social Network – A közösségi háló) is most először kapott Tony-díjat az Angyalok Amerikában című hétórás darabért, ahol egy meleg, AIDS-es fiatalembert játszott. Garfield az LMBT-közösségnek ajánlotta díját, és köszönő beszédében diszkriminációjuk ellen szólalt fel.

A 82 éves, kétszeres Oscar-díjas Glenda Jackson szintén most először kapott Tony-díjat Edward Albee Három magas nő című drámájáért, ahol egy élete végére készülő idős nőt alakított. Jackson az 1990-es évek elején visszavonult a színészettől, és politikai pályára lépett.

TOVÁBBI TARTALMAK A ROVATBÓL