Özvegye letiltaná Aradszky László dalait

Aradszky László beszél beszélget énekes gesztikulál HÉTKÖZNAPI Közéleti személyiség foglalkozása MOZOG művész SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2013. szeptember 18. Aradszky László énekes a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Aradszky László özvegyét annyira felkavarta, hogy mások előadásában hallja férje slágereit, hogy eldöntötte: semmilyen átdolgozáshoz nem járul hozzá, sőt meg akarja tiltani, hogy más énekelje a dalait.
Vágólapra másolva!

Aradszky László felesége, Éva asszony férje halála után folyamatosan tartotta a kapcsolatot a médiával és a rajongókkal, a temetést is nyilvánossá tette, hogy mindenki el tudjon búcsúzni az énekestől. A médiától azóta visszavonult özvegynek csak egyetlen kérése volt: ne dolgozzák fel és énekeljék el más előadók férje slágereit. Elhatározásának okát a Borssal osztotta meg.

Hallottam azóta, hogy koncerten énekeltek tőle számokat, de szavakkal nem tudom leírni, mit éreztem akkor. Semmi köze nem volt ahhoz, amit Laci vitt véghez a színpadon hat évtizeden keresztül. Jogi értelemben tehetetlenek vagyunk, de továbbra sem örülök ezeknek az előadásoknak. A hátralévő életemben feladatomnak tekintem, hogy gondozzam a szeretett férjem örökségét, a legjobb az lenne, ha az utókor az ő hangján ismerné a slágereit. Én egyetlenegy esetben tettem csak kivételt: Marci unokám fogja elénekelni az Isten veled, édes Piroskám-at és a Nem csak a húszéveseké a világ-ot szeptemberben a Szenes Iván-emlékkoncerten. Szenes Andrea keresett meg minket, és úgy gondolom, ha valaki, akkor Marci hűen vissza tudja adni a szeretett nagyapját a színpadon. Rendkívül tehetséges énekes és színész, Gór Nagy Mária szerint igazi őstehetség, jelenleg a színi tanodájának a növendéke” – mesélte az özvegy.

Aradszky László Forrás: MTI/Zih Zsolt

A hirtelen szívleállásban meghalt Aradszky özvegye több mint fél évvel a férje halála után sincs teljesen túl az elvesztésén, mint mondta, nem is biztos, hogy valaha sikerül neki teljesen feldolgoznia a veszteséget.

„Mondjuk, hogy jobban vagyok. Nyolc hónap telt el, a kezdeti sokkon túl vagyok, de még mindig rettenetesen nehéz, pedig el kellene már engednem. Mindennap gyertyát gyújtok érte, sokat járok templomba és a sírjához, álmomban még sokat beszélek és találkozom vele, ez egy picit segít enyhíteni a fájdalmamon. Szerencsére a barátok és a család mellettem vannak, nem hagynak magamra, de akadnak olyan esetek, mikor újra felszakadnak a sebek. Laci halála óta számtalanszor kerestek már olyan teleshoposok, ahonnan korábban vásároltunk, de már rögtön az első alkalommal jeleztem nekik, hogy felejtsék el a számot. A sokadik alkalom után egyszer kifakadtam, és megkérdeztem a kisasszonytól, hogy maga hol élt eddig? Fogalma sem volt arról, ki volt Laci, sőt azt is megkérdezte tőlem, hogy nem lehet, hogy több Aradszky László van? Nem – feleltem kurtán, és rögtön bontottam a vonalat” – mondta Éva asszony.