Idén a Figaro házasságát állítja színpadra a Co-Opera

2018.06.26. 17:40

A Co-Opera projekt célja, hogy művészeti és gazdasági együttműködések is szülessenek a hazai színházak között. Idén a Figaro házasságá-t mutatja be a Co- Opera országszerte több helyszínen, Szabó Máté rendezésében. Az előadást először július 27-én és 28-án Szentendrén, a Fő téren láthatja a közönség.

A Co-Opera fő célkitűzése, hogy különböző operákat mutassanak be koprodukcióban. Ez az együttműködés egyszerre művészeti és gazdasági jellegű is. Idén a Figaro házassága című vígoperát mutatja be a Co-Opera projekt országszerte több helyszínen Szabó Máté rendezésében. A Mozart-zeneművet a Szegedi Nemzeti Színház, a Győri Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Szentendrei Teátrum és az Operettissima Nonprofit Kft. együttműködésében viszik színre. Az előadást először július 27-én és 28-án Szentendrén, a Fő téren láthatja a közönség. A művet az évadban

magyar nyelven adják elő többszörös szereposztásban az ország 11 színházában,

a magyarországi helyszíneken eddig 50 előadást kötöttek le - mondta Vadász Dániel, a projekt igazgatója a produkciót beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón. A Co-Opera és az All'Opera közötti együttműködés eredményeképpen 2019 nyarán az észak-olaszországi Verbaniában is színpadra kerül a darab, de Belgiumból és Hollandiából is érkezett megkeresés a produkció bemutatására.  

Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház zenei igazgatója, Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Szabó Máté, a darab rendezője, Luca Ceretta, az olasz All’ Opera producere, Vasvári Csaba, a Szentendrei Kulturális Központ előadóművészeti ügyvezetője és Vadász Dániel, a Co-Opera projekt igazgatója a Co-Opera projekt második operabemutatójáról tartott sajtótájékoztatónForrás: MTI/Mónus Márton

A projekt igazgatója kiemelte, hogy ezeknek az előadásoknak a mai emberhez kell szólniuk, emellett arra törekszenek, hogy az érvényes zenei megmozdulás mellett érvényes színházi produkciókat láthasson majd a közönség. A Figaro házassága Almaviva gróf borpanziójában játszódik, a díszlet Khell Csörsz, a jelmez Benedek Mari munkája, a dramaturg Kenesey Judit. A gróf szerepében Haja Zsolt, Kovács István, Kendi Lajos és Szélpál Szilveszter, grófnéként Fodor Beatrix, Schnöller Szabina, Kolonits Klára, Somogyvári Zita, Rendes Ágnes és Rálik Szilvia látható. Suzanne alakjában Bordás Barbara, Rácz Rita, Keszei Bori és Horák Renáta áll színpadra, Figaro Cseh Antal, Pataki Bence, Kiss András és Donkó Imre lesz.

Schnöller Szabina operaénekes a Co-Opera sajtótájékoztatójánsajtótájékoztatónForrás: MTI/Mónus Márton

Az előadás létrehozásában együttműködő színházak megosztják a költségeket és az évadon belüli játszási periódusokat is. A díszleteket a győri műhely készítette, a jelmezeket a szegediek varrták. A budapesti próbákat követően a főpróbahéten a debreceni színház biztosítja a próbahelyiségeket. Az előadásokon közreműködik majd a debreceni, a győri és a szegedi színház énekkara és zenekara, valamint a Kodály Filharmónia Debrecen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK